júl
22
Tegnap szabadnapos voltam. Elvittem megcsináltatni a táskámat mert szét ment a pántja. Gondoltam a bőrdíszműves koma majd segít. Nagy erőfeszítéseket kellett tennem, mert ott van a koma, ahova nem nagyon szerettem volna menni. Na, de elmentem 1kor, mert úgy emlékeztem addig ebédidőzik. De nem. 1től. Szóval volt fél órám a nagy semmittevésre. Így betértem a Káféé Molóba, ahol Zsuzskával beszéltem pár szót meg megittam egy kapcsit és megvártam a fél2őt, mikor vissza csámborogtam a komához, aki már emésztett, és mondom neki, hogy mi bajom. Erre a koma benyögi, hogy ö már egy éve nem foglalkozik ilyennel, és hogy ne is erölködjek, nem fogják nekem ezt megcsinálni sehun. Kösz koma - mondtam neki, és elindultam utamra. Ügyesen okosan, és így nem találkozam senki olyannal akivel nem is akartam. Betértem a munkahelyemre, ahol nagy meglepetés fogadott, új kolegina ült a szokott kis székemben, ismerem is, sőt, még a táskámat is megcsináltatja Tbányán, mert ott érdekes módon megcsinálják. Ennyit a táskáról. Megbeszéltük a munkaügyi dolgokat Andival, és elindultam haza, majd itthon lassan készülödtem is, mert Titoval megbeszéltük elöző este, hogy pizzázunk egy nagyot. Én szerettem volna a vacsi alatt mondani neki egy-két szót, na erről késöbb... Szóval elmentünk fél7kor a Mahagóniba, és rendeltünk két hatalmas pizzát. Tito már röhögött, hogy régen sem tudtam megenni, meg csak küszködtem vele, majd biztos az lesz most is. Tito serezett, én meg boroztam volna, és kértem volna 2deci vereset. Erre Tito kikért egy üveggel, amit persze nekem kellett meginnom. Jó segített ö is picit. Jól telt az este, jókat nevetgéltünk régi balfaszságaimon, mert persze, hogy régen is én voltam a pancser, mikor kihozták a rántott sajthoz az áfonya mártást, én meg megjegyeztem a pincérnek, hogy: "Ez meleg". Tudta tököm hogy annak melegnek kell lenni, én mindig kivettem otthon a hűtőböl a lekvárt azt csókolom. Na, szóval itokáztunk, mellettünk lévő asztalnál Sulyokék ültek le :) Majd megjött a pizza. Nem volt kisdarab. De abból annyit lehetett látni mint a filmeken: 2mp alatt elpusztítottam szinte egy morzsát sem hagyva. Tito hatalmas szemekkel csak pislogott. Most Én nyeretem. Ö még hagyott is az övéből :) Elfogyott a bor is, majd hazasétáltunk (jó elötte fizettünk) Mikor haza értem akkor jöttem rá, hogy mindenről beszélgettünk csak arról nem amiről én akartam... De olyan kis vígság volt, hogy nem akartam megtörni azzal amit akartam mondani. Pedig valahogy el kell. Na, szóval ez volt tegnap. Ma pedig kaptam megint virágot! A főnökömtől, Lászlótól egy nagyon szép csokrot, és Hugi nénitől egy szál rózsát (kreatívan, mert virágboltos) de annyira de annyira jól esett, hisz nem vagyok ott régóta, és mégis olyan aranyosak :) Szóval összesen 3csokrot kaptam szülinapomra meg egy szál rózsát. Életemben nem kaptam összesen ennyi virágot kb. mint most. Örültem! Holnap már szerda, aztán már nem kell sokat aludni péntekig, ahol nagy party lesz :) Érzem a víremben. Jövőhét meg Horvátország. Nem tudom felfogni. Remek :)
júl
20

Ökör iszik magába!

| Szerző: Sziszo | 8:43 pm
Születésnapomra való tekintettel kiültem este sz erkélyre egy doboz cigaretta és egy üveg ser társaságában (jó ser! Német! Apa hozta kintről: Grafenwalder-->5,2% vol.), és elkezdtem töprengni az élet nagy dolgain, feltérképezni a jövőmet, hamár átléptem ismét egy fordulót. Rájöttem, hogy a jövőmben nem látok semmit. Semmi biztosat. Csak vagyok. Lézengek. Szar kedvem van, pedig ma tényleg jónak kéne lenni. A saját születésnapomat teljesen egyedül töltöttem. Azt levéve míg kajáltam anyuékkal, meg átjött Tito 20percre felköszönteni. Csak az villanyoz fel, hogy hosszú idő után kaptam virágcsokrot. Ráadásul kettőt! Egyet apukámtól, egyet Titotól, és olyan de olyan nagyon jól esett, annyira régen kaptam már virágot! Azon kívül egyes egyedül voltam egész nap a szobámban (meg kiugrottam Tescozni-oda is egyedül). Ilyenkor le szoktam vetíteni: vajon az egész évem akkor ilyen magányban fog telni? Jó ez baromság... De ki tudja. Nem vagyok jól... Kaptam valakitől egy sms-t is aminek annyira kéne örülöm, meg nem is várhatnék tőle többet, én mégis valamiért, (tudat alatt) többet vártam, és egy snassz sms úgy lelomboz. Lényegében azt írta amit mindenki: "Boldog Szülinapot" néhányan egy kis körítéssel. Mindenkitől iszonyatosan jól esett, bárki írta, annyira örültem neki, kivéve ennek az egynek... Ő ne csak ennyit írjon :( De csak ennyit írt.Mint "mások"... Nem is várhatnék többet. De vártam. De minek? És már megint miért az interneten kell ezt megosztanom mindenkivel? De gondolt rám, így fogjam fel, nem? Ahh... Szülinap...Nagy ratyi fos... A legjobb amit tehetek: Iszom mégegy sört...
júl
20

Öreg-szem

| Szerző: Sziszo | 4:00 pm
Köszönöm mindenkinek, aki a mai napon valamilyen formában gondolt rám (sms, e-mail, iwiw, telefonon vagy személyesen) Jól esett nagyon, és tényleg nagyon sokan köszöntöttek meg, amin magam is csodálkozom, de tényleg köszönöm mindenkinek! Attól függetlenül be kell vallanom volt már izgalmasabb születésnapom is. Ma egyedül az volt "ünnepies" talán, hogy leültem kis családommal és együtt ebédeltünk, ami tényleg csak ünnepnapokon jön össze. Aztán ennyi. Tegnap ReZsóékkal (ReZsó :) ---> ez mekkora) kimentünk a Szörfhöz. Megnézték mint jóízüen benyomtam egy hatalmas kalbászt, meg ittunk egy üveg üccsit. Aztán hallgattuk a sramli kings-et (amit én neveztem el annak) majd jött egy srác, aki nagyon büszke volt arra, hogy Ő sváb, és nagyon örült annak, hogy Zsófi is negyed részben az. Aztán kb. ennyi. Pénteken meg lenéztem hosszú idő után a KV-ba, ahol szintén nem volt semmi. Csak a Radoék italoztak be picit, mert a Gergőnek volt a szülinapja. De onnan is már 10kor elhúztam. Szóval ilyen nyugis nyugdíjas hétvégém volt. Viszont jövőhét szombatra szabit kéne kérnem, mert pénteken party lesz a KV-ba, és valamiért úgy érzem olyan mocskos alkesz leszek, hogy nem lesz erőm bemenni melóba, mert ekkor tartjuk meg születésnapomat, mint azt a többiek megszavazták. De akkor tú in ván party lesz, mert szombaton lesz a névnapom is. Szóval remélem értitek miért is akarok szabit kérni :) Na, befejezem monológom, köszönöm tényleg mindenkinek a sok-sok köszöntést, még azoknak is akik még az éjjel írtak (gondolták biztos valahol nyomom a tutit, de neeeem! aludtam :) ) Nekik is köszi, meg mindenkinek! Arik vagytok! Puszíííí
júl
17
Van egy jó meg egy rossz hírem. Kezdem a rosszal: most hétvégén aktuális születésnapom ünneplése úgy tűnik dugába dőlt... :( Pedig jó lett volna szombatról vasárnapra éjfélkor koccintani egyet mint szilveszterkor, hogy BUÉK :) Na, da a jó hír: jövőhéten kerül megrendezésre valamilyen formában, és az azért jó, mert sokkal többen lesznek itthon, mert most mindenki valahol van. Leginkább fesztiválon. Meg azért is, mert a vasárnapot valószínű nem fogom másnaposan átkómázni, és nem alszom át születésem valós dátumát! Jövőhéten lesz KV-s party is, szóval szerintem össze köthetjük a kellemeset a hasznossal, és a party keretein belül megtarthatjuk öregedésemre való tekintettel a mókát. Na, ennyi. Ja, és mégegy jó hír: biztos, hogy megyek Horvátországba. Vagyis eddig is biztos volt, de mostmár még biztosabb, mert főnökeim úgy döntöttek, szabadság miatt zárva tart majd piciny üzletünk. Szóval mostmár tutitutituti, hogy elhúzhatok innen nagyon de nagyon messzire, amire nekem most annyira szükségem van, mint fuldokló embernek a levegőre. Nem akarok itthon lenni, nem akarok semmivel és senkivel foglalkozni, csak azzal a 11fővel akik velem lesznek, a tengerrel a hajókirándulással és a szebbnél szebb üdülő hímnemű lényekkel. Erre van szükségem, nem az agykattogásra. Itt akarok hagyni mindent a gondolataimmal együtt! Annyira kimondhatatlanul várom, és napról-napra egyre jobban, mert lassan belekattanok az itthoni szarba. Húzzunk máááár innen. Amúgy meg uncsi minden napom, nem történik semmi. Csak melózok, meg mérgelődöm. Néha a családomon, néha a szívügyeimen, néha a melegen, néha az esőn, aztán azon hogy miért vannak olyan sokan a melóba aztán meg azon, hogy miért nem jönnek az emberek. Szóval valamin mindig. Tele vagyok negatív energiákkal, és ha nem várnám a nyaralást, úgy érzem kipukkannék. Na, be is fejezem ezt is, mert megint csak mérgelődni kezdtem. Jáááj, dörög az ég is :S HoRvÁtOrSzÁg :) :) :)
júl
14

Spontán Cser-feszt

| Szerző: Sziszo | 12:07 pm
Pénteken a Szörfnél végig nézve a fél társaságot, ahogy lerészegedik (én nem ihattam) már nagyon ki voltam éhezve szombatra egy kis szeszre. Tatuék játszottak a Zsigmond-udvarban. 8kor mentem le, mert Tomi mondta, hogy akkor érnek ök is oda. Nem kellett sokat várnom az első felesre, majd a másodikra sem. Mestiékből öszintén szólva nem sokat láttam, mert a koncert nagy részét végig feleseztem hol ezzel, hol azzal. Szóval mikor ök végeztek addigra már nagyon jó állapotban voltam. Lejött Janka is akit kb. 3éve nem láttam. Tomi beszélgetett vele, meg is lepődtem, hogy ök ilyen jóban vannak, majd Tomi egy óvatlan pillantban oda fordult hozzám, és kérdi tőlem: "Hallod Sziszo, én kivel beszélgetek, ez nem a Betti?" Na, így indult az este.Menyét barátunk nem élvezte annyira a bulit, mondván ö nem ihat, mert vezet, de jött egy fenomenális ötlete.: ha ő nem ihat itt, akkor a társaságot viszi oda ahol ihat-náluk Tbányán a kertbe. Hát na így is lett. Rado, Janka, Mesti, Karcsi, Árpi, Jumbó, Tomi és persze a házigazda Menyét társaságában elindultunk meghódítani Tbányát. Elötte Tesco bevásárlás, az oda fele vezető úton Mesti rámbízott korsó sörével véletlenül megloccsantottam Menyus kocsijának hátsó ablakát a körforgalomnál. Sorry! Majd bevásároltunk sok-sok italból és némi ételből. Én pedig fogalmazzunk úgy, hogy "kaptam" egy cuki rózsaszín baseball sapkát ajándékba. Majd száguldás a pályán, és meg is érkeztünk a tett helyszinére, ahol elszabadult a pokol. Előkerültek a már hagyományosnak mondható alkoholos filcek, és az egész társaság ki lett varrva mindenféle csodás felirattal mint pl.: Makk, Pina 9 (ez Karcsi hátán) Anyád, Lőcsöt és még sorolhatnám! Én nem tudom kinek jött az a remek ötlete, hogy menjünk le a Nomád campingbe, de Tomival, Árpival és Jumbóval elindultunk lefele két kancsó bor kiséretében, amit el is fogyasztottunk mire leértünk, és megállapítottuk, hogy a nomád 2kancsó bornyira van a Menyuséktól. Tomi letette a kancsót, mondván, majd vissza fele felszedjük (persze felszedtük...) Oda érünk a camp-hez, nagy szöges kerítésen valahogy átmásztunk, Tamásnak majdnem ez lett a veszte, mert egy óriási vascölöp mellé landolt, mely sebet is ejtett szexi mellkasán. Aztán ott bent volt egy társaság, akikkel neki álltunk inni, majd jött egy mamika szólni, hogy "Kussoljunk mááá" aztán így jobbnak láttuk vissza menni "haza". Azon a kapun, ahol elötte bemásztunk vissza fele, Árpi egy hanyag mozdulattal gondolta, hogy inkább leakasztja az egészet, és kisétáltunk rajta-ha ez elöbb eszébe jutott volna-na mindegy. Majd vissza fel a hegyen, ahol nem tudom miért, de Tomival rohanásba kezdtünk, fogta a kezem, de én megfáradtam cseppet, és azt vettem észre, hogy Tamás a földön húz, és nem vette észre, hogy üvölök neki, hogy "Tomíííííí, engedj már el" Na, ennek csúnya vége lett. A papucsom tocsogott a vérben, mert a nagy lábujjam elejét elhagytam, és alig bírtam lábra állni úgy fájt a térdem. Vissza mentem/vagy vittek, már nem emlékszem, csak arra, hogy Laci beköti sterilen a sebem egy papírzsepi és szikszallag segítségével, majd felvisznek az emeletre és leraknak tentizni. Reggel arra ébredtem, hogy Rado üvölt: "Keljetek fel rohadt ringyók" Kinyitom a szemem, és a szobában itt-ott emberkék ébredeznek, kissé másnapos állapotban. Az este folyamán mikor már mindenki kidőlt Rado össze firkált mindenkit, és hajhabbal fújt le minket. Karcsi volt a legviccesebb. Mindenféle piercingek díszitették, és Joli Joker szája volt. Főzött Menyét kávét, rágyujtottunk , aztán ismét söröztünk. Huh, de jó is volt. Majd felmértük a károkat: -1kancsó, amit Tamással elhagytunk, megsérült kerti bútor, egy nyugágy szivacs amin Karcsi feküdt, és található rajta egy 9 ANIP felirat stb-stb...Majd olyan 11magasságában elindultunk, Rado robogóval amiért még éjjel lesétált a Mekiig...mi kaptunk Menyustól egy kocsit, Karcsi volt a sofför, elöször eldobtuk Jankát haza, közben Tamás rájött, hogy a cipője ott maradt a hegyen, és papucsba tolja, szóval volt egy kanyarunk vissza fele. Magszereztük a cipőt, nagynehezen kikászálódtunk Tbánya rengetegéből, és betértünk a MC D'onaldsba persze olyan jó kis szesz szagúan tele remek feliratokkal a testünkön, én csak sántítva, mint egy hadirokkant. Kikértük a kis eledelünket, Mesti mindent precízen kikérdezett az eladó hölgytől, majd neki álltunk étkezni 4en, mikor is Karcsi benyögte, hogy ugyan már, nem tudja kinyitni a kocsi ajtaját. Remek. Én megpróbáltam "megszerelni" ennek az lett a következménye, hogy az egyetlen biztos pontot a kocsin, ahol talán tudtunk volna valamit csinálni, azt is becsuktam (ez volt a tető ablak) szóval gyors teló Menyétnek, aki nagyon örült nekünk, és utánunk jött ,rajtunk segíteni. Akartunk vele hozatni sört meg cigit, de nem vette a lapot. Miközben étkeztünk Mesti kitalálta, hogy menjünk ki Agostyánba a szüleihez. Megjött Menyét, kinyitotta egy mozdulattal a kocsit, és elment. Mi ennek nagyon örültünk, és elindultunk Agostyánba. Tomi szagát nehezen viseltük el a kocsiba, de túléltük az utat. Megérkeztünk, Mesti családja jókat mosolygott rajtunk, mikor meglátták a 4szerencsétlen ágról szakadt félig másnaposan részeg egyedet. Majd mi Karcsival ott hagytuk a társaságot, és olyan dél körül sikerült "épségben" haza érkeznem. Ki akartam menni a strandra Mestiék után, de a lábam nem volt hajlandó elindulni. Amúgy ma a sebészeten kötöttem ki, levágták a fél újjam, és kaptam egy nagyon aranyos kötést is, szóval a hagyomány a múlthét után is megmaradt. Most Én jártam szarul. Nagyon sok dolog van amit még el tudnék mesélni erről az estéről, de vannak dolgok amik csak derengnek, meg vannak olyanok amik most nem jutnak eszembe, de hihetetlen jó party volt, imádom a spontán bulikat :) Kösz mindent! (Ha kihagytam volna valami fontos mommentumot, lehet kommentelni!)

Tegnap este kaptam egy telefonhívást, amin meglepődtem. A számot elöször nem ismertem meg, mert elöző este Tomi jelenlétében kitöröltem, mert megfogadtam neki, de meg kell mondanom öszintén, jól esett a hívás, és kicsit beszélgettünk. Na, ennyi, többet erről nem is írok! Viszont a Csíkos még mindig nincs meg :(

júl
9

Ismeretlen ismerős

| Szerző: Sziszo | 10:15 pm
"Az egyik New Yorker magazinban egyszer láttam egy karikatúrát. Két nő beszélget, és az egyik azt mondja "Ha igazán meg akarsz ismerni valakit, akkor el kell válnod tőle"Pesze ezt én pont az ellenkezőjeként éltem meg. Azt mondanám, ha azt akarod érezni, hogy gőzöd sincs róla, milyen a másik ember, el kell válnod tőle. Szerintem minket is meglepett, milyen gyorsan változtunk át két, egymást a lehető legjobban ismerő emberből két totál össze nem illő vadidegenné." (Részelt Elizatbeth Gilbert: Eat, Pray, Love c. könyvéből)

Ezen sokat töprengtem. Mert látom, és tapasztalom is ezt a felállást. Nem értem, ha valakik akik valamikor fontosak voltak egymásnak és valami oknál fogva elváltak az útjaik, miért kell 180fokos fordulatot venni, és teljesen kifordulni önmagukból. Sokszor ilyenkor érezzük azt, hogy egyáltalán megére az egész? A sok fáradozás? Miért nem lehet csak a szépre emlékezni? Igen benne van a dologban, hogy az egyik érintett még valahol jobban kötődik a másikhoz, és ekkor jön az, hogy "Aki szeret, s szeretni nem akar, majd gyűlölni is megtanul hamar"De ennek semmi értelme. Talán így könnyebb, azt gondoljuk. Pedig semmi sem olyan egyszerű ilyenkor. Főleg akkor nehéz, ha a másikat úgy bántják, hogy tényleg nem érdemli meg. Ezzel csak méginkább haragot szítunk, aminek nagyon nem lesz jó vége. Késöbb meg évek múltán vissza gondolva a dologra látjuk, hogy teljesen nagy ökröt csináltunk saját magunkból. Ugyebár ismerős? És talán sok ember kap az agyához, hogy a múltból fel tud eleveníteni valami hasonló szituációt. És már bánjuk, mert olyan szintre jutott idők közben a kapcsolat, hogy az utcán is átmennek a másik oldalra, ha egymással szembe haladnak, hogy csak köszönni se kelljen. Majd mikor eltelik 1-2év, vagy feltűnik egy új szerelem, de egy magányos estén elgondolkodunk a múlton, eszünkbe jut, hogy semmit nem tudunk arról az emberről, akivel egyszer tervezgettük saját közös kis jövőnket, és láttuk benne a mindenséget, mostmár még azt sem tehetem meg, hogy valamilyen úton-módon megkérdezzem tőle, hogy mégis hogy van? Mit csinál, hogy alakult azóta az élete? Mert sajnos elfajult a kapcsolat egy időben a köpdösődés, újjal mutogatás, és ócsárolás irányába. Ez után már nincs az embernek elég ereje, hogy felkeresse egykori szerelmét, hogy elhívja egy délutáni kávézásra, és megkérdezze tőle: miujs? Akkor sem értem, és szerintem nem érdemlem/érdemeljük meg néha azt amit kapunk. De mégis találkozunk ezzel a problémával, mert az igaz, hogy ilyenkor senki nem tudja mi az ami helyes. Csak nézek ki a fejemből, és azon gondolkodom, hogy ismerhettem félre ennyire valakit? Vagy pontosítanék, talán most ismerem meg???

júl
8

Csíkos :(

| Szerző: Sziszo | 6:36 pm
Ilyen egy faszom napot... Mörfi törvény még mindig dolgozik. Ez kezdi nagyon felbeszni az agyam. Miért kell lépten nyomon belefutni valakibe, akibe nagyon nem akarok? Ez az egyik szar. A másik most mégnagyobb..:( Tegnap este kiment szokásos éjszakai felderítésre Csíkos cicám, és azóta sem jött még haza, pedig szakad az eső is meg minden, és nem tudom hol lehet. Még a Mad is furcsán viselkedik. Látom rajta is hogy furcsálja hogy nincs itthon:( Jaj, Csíkos, mond, hogy csak udvarolsz, és majd jössz. (Bár az udvarlás golyók nélkül nehéz) Hol vagy :( :( :( Most pedig megyek Gabihoz, mert még nem tudtam kifaggatni a szombat reggeli balhéról, amit kedves ex főnökével folytatott nagy üvöltözések közepette a nyüzsgő utcán. Bár lehet hallanom sem kellene... Nem tudom. Annyira fos minden :( Viszont szombaton Tatu a "Wood"-nál, ami remélem remek lesz:) (Ha már még a Sound-ról is lemaradok:( ) Na, fos hangulatom mikor fog a tetőfokára hágni?
júl
7

Dagatt fest

| Szerző: Sziszo | 2:08 pm
Csümi bogárkáim! Dagi! Már most köszönök mindent! Fenomenális kerti partyn vettem részt a hétvégén, aminek totális káosz lett a vége. Olyan hirtelen történt minden, hogy hamar el is veszítettem a fonalat. Megérkeztünk sokan, Toló nekiállt főzni marhapörit, a sátrak a kertben úgy nőtek ki mint a gombák, és csak jöttek meg jöttek az emberek és fogytak a sörök, borok, pálinkák. Míg Krisztián be nem rúgott addig az a zene szólt amit ö akart, aztán már utána minden, Ogli-Gtől kezdve minden. Táncoltunk, ittunk, beszélgettünk. Betti megcsinálta életem fényképét :) Rado bele öntött egy üveg sört a nadrágomba szánt szándékkal, Menyus egy akkorát esett a robógóval mint a ház, tiszta vér volt minden, Krisztián hőst játszott és fel-le lógott az erkélyen (ebből is lett sérülés) Dagatt a kert összes részén léggitározott, Rado pedig megöntözte itt-ott hányásával, Karesz menekült egész este, hol erre, hol arra (rajongói tábor:) ) Ákost csak nevetni láttam. Betti is jóképű volt már, Tito is iszogatott (annak ellenére, hogy robogóval akart hazamenni) Csabi is táncikált, Bidunak, Tominak köszi a pulcsit, Gerynek a hatalmas beszélgetést (ahonnan már nem tudtam felállni) annyira szerettem volna kint aludni, de nem ment egyszer csak összeomlottam és részemről vége lett a partynak se kép se hang. talán a Varga Viktor whisciéből nem kellett volna már innom. Hazahoztak kocsival, és koszosan mocskosan elaludtam, majd arra keltem, hogy történt egy kis baleset. Tito hazafele összetörte magát motorral, és be kellett vinnem Tbányára az ügyeletre. Kimentem/ünk hozzá délután (Rado, Karcsi, Menyus és Én) Rado olyan részeg volt, hogy fényes nappal a Cserépgyárnál az út kellős közepén egyszál f_ban kéz nélkül pisilt. Tito nagyon szarul néz ki, a füle, az arca, a keze, meg mindene. 6ra mentem érte, és elmentünk Tbányára. Millio röntgen képet csináltak, és nem volt túl bíztató, hogy több orvossal is megnézetették a képeket. Majd volt tanakodás és minden egyéb. A válla ficamodott, ha jobban elesik műteni kellett volna. Fel lett neki kötve, sebei lefertőtlenítve, fülével menni kell fülészetre, de olyan 9körül végeztünk. Most 3hét szobafogság... Neki így lett vége a Dagi feszt-nek. Sajnálom, gyógyulj meg! Majd mi szórakoztatunk :)

Egyébként meg Mörphie-t (vagy hogy kell írni) utálom a törvénye miatt, hogy 10percet nem tudok úgy kocsokázni nyugodtan a városba, hogy ne fussak bele valaki olyanba akibe most nagyon nem akartam. Ráadásul 2szer! Zsófival meg is beszéltük, hogy bekaphatja minden hímnemű lény a lőcsünket! Vár ránk Horvátország, ahonnan 2 teljesen új lány fog hazajönni (vagy nem jönni:) ) Ennyi! Meg egy bambi :)

júl
5

don't worry be happy...

| Szerző: Sziszo | 1:12 pm
Nah..lendüljünk a pozitívumok felé, elvégre nyár van, nem kell folyton itatni az egereket, föleg azok után amiket ma hallottam..Na, hadjuk is tényleg, inkább kezdjek el ráhangolódni a Dagi feszt-re, ami ma 5órakkor veszi kezdetét, és nagyon ihaj csuhaj duhajkodás lesz kint a hegyen. Rado barátommal azt hiszem pöppet beitalozunk (már megvette a hozzá valókat a számomra is), csak úgy ahogy szoktuk :) Aztán meg bográcsozunk meg aluszunk a sátorban (uh..milyen emlékeim vannak erről tavalyról..aztaa..vicces volt) kár hogy idén nem jönnek egy jópáran akik inkább a nagyobb fesztivált választották a VOLT keretein belül! Azért gondolunk rájuk, és reméljük épségben haza is érnek, hisz még vár ránk a nyár! Horvátországba találtam még egy egy utast, így talán picit még pénzben is jobban kijövünk, Ő nem más mint Mónika (a volt szineses osztályfőnökünk) mert pont véletlenül ő is aznap menne Horváto.-ba, csak vonattal. Szóval még itt van a nyár nagy része, és szeretnék még sokat nevetni, inni, cigizni, a barátaimmal lenni, még akkor is ha bellül valami nagyon fáj, de most ezt dobta a gép. Mindennek oka van, én úgy gondolom. "Inkább most fájjon egy kicsit, mint késöbb nagyon", ezt azért én is osztom! Szóval nevetésre fel, ha könnyeim mégis kicsorulnának, majd elrejtőzöm ne lássa senki, sajnálni nem kell, azt utálom! De erős leszek! És ma iszonyatosan ríszeg ^.^
júl
3

Nyühh...

| Szerző: Sziszo | 7:08 pm
Hüh... kemény vagyok! (Kb. mint a fing) Az normális, hogy ilyenkor percnként változik a hangulatom? Hol dilis vagyok, hol iszonyatosan szomorú, hol indulatos és sorolhatnám. Csak nagyon nehéz, hogy ne tegyek valami olyat amit késöbb megbánhatok, vagy nem tudom mit kéne tennem?! Mivel teszek jót magamnak? Ha nem csinálok semmit, csak elvagyok magamban szépen csendben, vagy jelzek valamit, vagy mi? Szar ez a tétlenség, vagy nem is tudom minek nevezzem... Rég éreztem magam így! Wikinek hála' a tegnap estét nem bőgtem végig itthon kicsiny szobámban, hanem kimentem hozzá, dolgozott (Én igyekeztem segíteni) majd italoztunk pöppet :) Jókat mosolyogtunk hazafele és hasonlók. Felhívtuk Zsófit, aki nem vette fel (vagyis egyszer felvette, de nem volt magánál) aztán beszéltünk a Rékával inkább, mert ö magánál volt :) Közben a tömbünk elött ücsörögtünk, és kihívtuk Csabit is, aki biztos nagyon örült nekünk :) Téma váltás ismét: Hogy tud valami ennyire fájni, amit végülis én zártam le? Saját magamnak okozok fájdalmat. Tudom-tudom, idővel majd sokkal jobb lesz. De mikor? Bár tartanék már ott. Hosszú lesz az út még addig! Érzem! Amúgy a Zsófi tök jó kis bejegyzést írt ma, na az kicsit felpörgetett! Ennyi, nem tudok írni. Ennem kéne, mert a tegnapi 1kefir-korpáskifli meg a mai 2db palacsinta után kezdek szédelegni, de nem megy. Nem tudok lenyelni egy falatot sem :( És akkor nálam sajnos már tényleg nagyon nagy baj van :(
júl
2

Fine!

| Szerző: Sziszo | 6:00 pm
Nah, erről nem vagyok képes írni! Egy darabig biztos nem. Remeg a kezem, reszket a torkom, épp hol elfog a bőgés, ott ki is jönnek krokodil könnyeim, úgy nézek ki mint egy csöves, vörös szemek, kipirosodott orr (jó, meg is vagyok fázva)... Vége! Ennyit tudok írni.

Ettől függetlenül köszönöm annak a sok embernek aki észre vette, vagy közöltem vele tegnap éjjel óta, hogy valami nagy gáz van! Aranyosak vagytok mind-mind! Puszantás nektek! Ezért úgy döntöttem hogy 99% hogy megjelenek a Sound-on barátnéimmel, de ha tényleg eljutok odáig iszonyatmocskocsrészegségbeleszek! És hogy tetézzem a dolgot, most olvastam iwiw-en, hogy megrendezésre kerül a Dagi szülinapizsúrja, aminek szerintem ismét olyan vége lesz mint tavaly :) Asszem ott a helyem. Bár nem tudom milyen érzések fognak rámtörni az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban. Valami olyasmit érezhetek amit valaki miattam érez. Lehet pont azért kell éreznem nekem is. Huhh..gyerekek, ez valami iszonyatos. Szakadt már meg a szivetek? Mert nekem most épp azt teszi.

Hogy tudtam megfázni nyáron 30fokba? Nagyon rám jár a rúd...Ahh..

jún
30

VíZeneBonaVasárnap

| Szerző: Sziszo | 2:01 pm
Na, nem! Nem megy! Nem tudom megtenni. Nem tudom leírni, erre nincsenek szavak... Szombatnak katasztrófális vége lett (nem miattam vagyis nem az én számomra) De a jóhír milyen gyorsan terjed nem Zsófi? :D Vasárnap meg volt strandolás, meg mindenféle remek móka. Probáltam sörözni de valamiért nem volt hatása. Meg voltunk Avionon, meg meccset nézni! ÉLJEN SPANYOLORSZÁÁÁÁG! Meg szarul voltunk, aztán meg jól, és ismét szarul. De ennél többet tényleg nem tudok írni! Megint elmúlt egy Víz-Zene :( Ilyenkor szomorúság van a szívemben :( Most meg aztán pláne, de erről meg végképp nem írnék! Deeee emberek júli. 20-án úgy fogok kinézni mint szombaton a Zsófi, mert öregszem egy évet :)
jún
29

VíZeneBonaSzombat

| Szerző: Sziszo | 12:19 pm
Hát Én nem is tudom... Személy szerint a péntek élménydúsabbra sikeredett számomra, mint a szombat, de persze tegnap is egész jó volt! Félig kómázás köben megbeszéltük, hogy Zsófival és Radoval találkozom 4kor a buszvégen, amiből Zsófinak csak egy órás késés fért bele, mi pedig Radoval felültünk a KV teraszára, ahol forgalom irányítót játszott, és terelte a népet. Ott volt Tomi is meg Dagatték. Majd megjött Zsófi, Réka akikkel már iszogatásba voltunk azért, aztán megjött BocsiRéka, aki tegnap különösen nagyon kedves volt velem :) Össze akart házasítani... Na, meg jött Tito meg Zsolesz szoval már sokan voltunk, de aztán mindenki elindult valamerre. Mi is így tettünk. Réka csoporttársaiért mentünk ki a vasútra. Csak egy órát vártunk a buszra 4en (Tomi, Zsófi, Réka) De aztán csak kiértünk, és betértünk a kocsmába! (azért így utólag vissza gondolva: mi a jó francot kerestünk ott ahol a madár se jár, mikor tata közepén megy a fasztivál?) Na, mindegy szóval ittunk itt, ittunk ott. Majd mi Tomival jobbnak láttuk ha elindulunk. Sokat beszélgettünk, meg vettünk italt itt-ott. Meg pisiltünk itt-ott. Jézusom..a vasúttól elsétáltunk a tófarokig..Pf... Na, oda értünk az építők parkjához, ahol megéhezve vettünk egy lángost. Aztán gondoltuk Tamással megesszük a tó partján. Hömpölygött a tömeg haza a tüzijáték után, mi pedig leülve a fűben fogyasztottuk kis lángosunkat. A várral szemben. Egyszer csak hatalmas robbanás, és láss csodát: tüzijátéééék! Tök jó feelinge volt. Lángos, Tó, tüzijáték meg minden, úgy hogy emberek már alig voltak, mert azt hitték már rég vége :) Szóval jó volt. Mjad Tomival tovább indultunk, hogy ki is kéne érni Tatura. Valami gokard pálya szélén ami gumiból volt megpihentünk, meg ugráltunk rajta meg minden. Megtaláltuk Wikit, Szandrát aztán kint voltunk a Tatun, ahol sokat mosolyogtam Mestin, aki már megint olyan csutak állapotban volt, hogy lógott ki a cigaretta a szájából. Ugráltam, megörültem Wikivel. Kareszék kb az egész közönségnek küldtek notát. Na, de majd befejezem a bejegyzést, most megyek és megtámadom a strandot Radoékkal, Tatuékkal stb-stb...
jún
28

VíZeneBonaPéntek

| Szerző: Sziszo | 1:03 pm
Van valakinek valami problémája, hogy tegnap totális idiótát csináltam magamból Tata lakossága elött? Ha lemaradtatok volna akkor elmesélem:

Úgy indult idei Víz-Zeném, hogy csajtársaimmal megbeszéltük betérünk a Gondűzőbe és elűzzük a gondunk, bajunk. Jött Wiki akivel vártam Zsófust, Rékust addig horoszkópoztunk, és rájöttünk hogy a skorpió férfik nagy brék! Majd megjött Zs, R, majd SzabóPétErős és Maller Ádi akinek levették a fogszabájzóját. :) Na, hát akkor űzzük azt a problémát, és kortyoltunk nagyokat hogy Szabi Szörnyre jó hangulatba legyünk. 9kor kezdődött, de úgy belejöttünk az ivászatba, hogy picit megkésve bár de elindultunk. Messziről hallani véltük a 4ütemet, így Zsófival sprintbe végig rohantunk egész tatán és már nyomtuk is a szinpad elött. Gyorsan vége lett a koncinak. Nagyon gyorsan :( Majd jött a nagy ötlet: fotózkodjunk Szabival, mert tök jó arc(nak hittem). Fura módon izzott a levegő, (szerintem Szabi buzi) állandóan fiukkal pózolt, mikor jobbnál-jobb 15éves lányok hada állta körbe (meg két 22éves:) ) Majd ezt jeleztem is Szabi felé, akivel szerintem már soha az életben nem leszünk puszipajtások, mert nem tetszett neki a dolog. Na, de Zsófinak lett közös képe, én már jobbnak láttam nem oda állni. Majd táncolhatnékunk támadt, így utcabált keresve betértünk a várudvarba, ahol (na most jön a lényeg:) volt is utcabál. Vagyis mi azt hittük. Musical est volt. Olyan színházias módon. Emberek ültek, tapsoltak. Szinpad kordonnal elzárva. Négyünknek egy nagy ugrás, és máris a szinpad elött toltuk a bugit Vityóval, Zsófival, Wikivel. Egyszer csak ott termett egy angyal: Veronika. Egy édes 6 éves kislány aki végig táncolta velünk az estét. Kb. aljas mocskos részegnek nézhettünk ki. (Pedigt nem is :) ) Egyszer csak Zsófi: "Wáhhpffaaa, fordulj meg nézd meg mennyien vannak" Röpke pillantást mertem hátra szegezni, és kb. 300embert láttam magam mögött ülve. Nem lehet leírni, csak fejeket láttam, de rengeteget mindenki velem farkas szemet nézve telibevert vigyorral a fején. Engem meg csak úgy láthattak, hogy szemeim majd kiestek a meglepettségől... Van egy olyan érzésem, hogy a végén már minket néztek nem is a musicalistákat. Zsófi valamit két szám között be is szólt (de már nem emlékszem mit) csak arra hogy az ülő tömeg egyhangú kacagásba tört ki, és Zsófinak le sem esett, hogy rajta nevet tata apraja nagyja :) Szerintem millió ismerős láthatott, ha nem több, és annyira iszonyat módon nem érdekelt, hogy épp orbitális barmot csinálunk magunkból. Vityó csak azt üvöltötte végig: "soha többet nem Víz-Zenézek veletek!" De attól függetlenül végig ott tolta velünk. Fogtuk egymás kezét 5en (a kislánnyal együtt) Imádom! Vityó szerelmes is lett egyből. Hihetetlen jól éreztem magam. De ezt nem lehet vissza adni így, sőt aki esetleg látott is minket az sem érzi azt amit mi 4en így utólag! Ez kellett nagyon! Mikor vége lett az előadás(unk)nak tovább álltunk már olyan utcabált keresni ahol rajtunk kívül legalább ketten táncolnak. Ez a hely a sörsátor volt, ahol aztán jött a teljes káosz! Mindenki száz fele, úton útfélen ismerős. Mindenkivel táncoltam! Közeben időnként arra gondolva, hogy reggel mennem kell húzni az igát... Ugráltam mintha muszáj lett volna, kiüvöltöttem a lelkem, elhagytam a papucsom, amit aztán megtaláltam. Szóval hihetetlen egy este volt. És érzem a víremben, hogy ennek ma még csúfosabb folytatása lesz. Szóval folyt. köv!

jún
26

Még mindig panasz

| Szerző: Sziszo | 7:01 pm
Unalom üzés képpen ismét panaszkodnék egyet, mert az olyan remek dolog! Tegnap tán nem kellett volna az ördögöt a falra festeni nyeretek a fritzek...Pedig a törörkök sokkal jobban játszottak! Már amit látni lehetett belőle..pf... Jó volt, elvoltunk. Krisztiánnal, Titoval, Grétával, Nikivel sörikéztünk és hasonlók. Hogy jó hírt is közöljek: Rado már otthon van, pihenget, szóval akár már a Víz-Zenén is nyomulhat holnap velünk. Azt mondjátok meg nekem, hogy miért vagyok ennyire hihetetlenül negatív? Hüü..? Nem látok mostanában semmi jót és bíztató dolgot? Nem mondanám magam boldognak... Pedig akár az is lehetnék. Mostanában megfogalmazódik bennem egy-két dolog aminek véget kellene vetni, mégha nem is akarom, de így sem jó. Már megint rébuszokban beszélek. Hagyjuk is, nem akarok itt lelkizni ennyire mélyen, hisz ez nem erre van. Panaszkodtam már így is erről itt épp eleget. Szóval holnap megkezdődik tata remek kis programja, és mivel ennyire negatív vagyok szerintem majd sikerül megint a pohár fenekére néznem mert akkor mintha kékebb lenne az ég, és még nevetni is tudok. Szóval csajtársaim, és a brigád többi része: holnap jelentkezzetek én is fogok, aztán megnézhessük Szábéjsz Mánsztert: "Nincs nő, nincs nő, nincs sírás-háhá, hogyha túl sokat akar akkor csak ints neki: á-á!" Remek lösz :) Jön Rékus, Wikus, Zsófus meg a csoportos társaik meg Rado, meg Menyéték és mindenkíííí aki csak él és mozog. (Kivéve Janit - na, ezt hagyjuk is...) Befejeztem a süketelést! Majd jelentkezem, ha túlélem az elkövetkező 3napot! Ha nem, akkor találkozunk a temetésemen. Víz-Zenére fel! :) :) :)
jún
25

idegbeteg

| Szerző: Sziszo | 7:00 pm
Bekaphatja mindenkííííí! Hogy miért? Mert ilyenem van! Miért? Azt meg nem tudom. Nőies napjaimat élem és ennyi! Szar ez a nap, de nagyon! Hogy miért? Nem tudom! Ja, de tudom! Talán legfőképpen azért, mert korházba került egy számomra nagyon fontos ember! Nincs nagy baja, sőt...szinte semmi, de akkor is, az hogy egy szeretted bent van egy korházban nem túl felemelő érzés. Jó most nevethettek, mert ott dolgozik, de most nem dolgozni van bent, hanem "akasztják a hóhért" :( Szeretlek Rado! (csak azért merem ide így leírni, mert úgysem olvassa, és nem tud vele cukkolni:) )Gyógyulj meg! Víz-Zenén szeretnék veled italozni, persze neked csakis alkohol mentes jut majd :) Amúgy meg fostalicska kedvem van! Most (sajnos) azt érzem még a VizZene sem izgat annyira! Remélem elmúlik ez az érzés... Hétfőn jó volt este, barátnéimmel kimentünk Wikihez, úgy négyen, amikor azt érzed, hogy minden oké, mert nyugi van és a barátaiddal vagy. Semmi megörülés meg semmi, csak békés gyümölcslevezés. (Kivéve Wiki:) ) Aztán Zsófi, -mert olyan hatalmas szive van- haza vitt Tbányára egy bácsit, akit szeretném ha a papám lenne, ugyanis a rövid út alatt teljesen belopta a szívünkbe magát! :) Éjjel meg kaptam egy telefonhívást, amivel persze annyira "nem foglalkozom" de akkor is ott zakatol a fülecskémben néhány szó, amit nehéz elfelejteni! Pl. "jól érzed"..Fúú, de egy mocskos kijelentés volt ez Te! Aztán kedden meló volt. Szar fos melegbe. Ekkor is csak az dobott fel, hogy este Zsófival kimentünk a tesco bevásárlóközpontba, és bevágtunk 1-1 akkora gyrost hogy csak nu! Disznaj módra zabáltunk! És ez is jó volt! Zuhogó esőben, és lestük a szivárványt! Aztán meg jah... Szokásos témázás utána este ami a párkapcsolatot tekinti. Ma meg szintén meló a szar fos melegbe, aztán meg a kórház, ahol meglestem kis kukafej barátomat. Most pedig megyek és megnézem Titoval és Nikivel (meg aki még jön) a Molónál a meccset ser mellett, és mivel ez egy szar fos hét eddig, tuti nyerni fognak a németek, hogy csak azért se legyen jó a napom. Szoval SZö-A-Rö! Na, befejezem a negativitásos ugyefogyott hangulatos irományomat!
jún
23
Az igen csak szar fos hétvégémet a vasárnap kicsit feldobta. Nem is akarok a többi napról írni semmit! Vasárnap reggel az 10000fokba kibicikliztem a Tópartra a Gabival, és annyira melegem volt, hogy épp bugyiban fürdőzés köben megcsörrent a telefonom Wiki hívott. Kérdezte lenne-e kedvem a Rékával találkozni elöttünk 13.50kor, aztán menjünk hozzájuk megtámadni a tegnap elött feltöltött medencéjüket. Hogyneeee-válaszoltam rögtön. Szoval Gabival még beszélgettünk egy illetőröl, kicsit felbujtott bennem néhány dolgot a Gabi, amit meg kell mondanom őszintén, talán ennyire nem kellett volna, mert tettem valamit, aminek nagyobb súlya lett mint én azt vártam, és most ez szar. Na, pont ezért mert ilyen kibaszott szar fos hangulatomba voltam, úgy gondoltam nem is kell jobb szórakozás, mint barátnőimmel medencés fürcsis puncizsúrt csapni. Szóval jött Réka úgy ahogy azt megbeszéltük, aki alig tudott járni, mert szombaton azt hitte ő valami világhegymászó, és Ákossal megmászták a poklok-poklát, mert olyan jó tájékozódó képességük van, és bejárták a megyét előző nap. Szóval Rékával elbicegtünk Wikiékhez, és csobbanás. Nagyon mókás volt a kb. 10fokos vízbe bemenni, egyikünk jobban üvöltött mint a másik, de aztán közel fél óra küzdés után bent is voltunk. Ugrottunk sok fleshelős fejets, amit én nem mertem ugrani, mert nagyon rossz emlékem volt valami hasonló ugrásról, de aztán csak megcsináltam, Ők persze jókat bazsajogtak rajtam. Majd mikor meguntuk a vízezést kimentünk a medence széléhez. Wiki jó házigazdaként kényeztetett minket: Martini, bodzaszörp, chisp, fagyi-mondtuk is Rékával egy pillanatra olyan volt mintha nyaralnánk-Wiki ezt azért nem osztotta velünk :) Napoztunk, henyéltünk, kibeszéltük az "erősebbik" nemet. Emlegettük Zsófit, hogy nekünk tuti 100szor jobb itt, mint neki a Horvátoknál-bibibi-(ez persze biztos hogy nem volt igaz, de mi próbáltuk elhinni:) ) Majd ismét víz. Ekkor már gyorabban bementünk azért, és előkerült egy labda amivel probáltunk 3an passzolgatni, de nem igazán ment :) Mondta Wiki addig innen senki nem megy ki amig 20-at nem ütünk egymás után. Én voltam akkor épp a "balfasz" pózba és osztottak keményen, hogy legalább 2szer üssem már el egymás után azt a köcsög labdát. Amin én csak nevetni tudtam de annyira, hogy nagyon, erre jött Wiki igen csak kedves és megértő beszólása: "Ne röhögjéééé, sírnod kéne" Na, ez olyan mondtat olyan hagsúlyal amit ha meghallok pisilésig tudok rajta most is nevetni :) De sabaj, mondom jó akkor majd most megmutatom! Réka került a balfasz pózba, és nyomtuk tovább a játékot, de a 20 passz még mindig nem volt meg. Kicsi szünet, közben Tuskó bácsis játék, majd vissza a megdöntjük saját rekordunkat labdázás. És láss csodát megdőlt a világrekord: 24-et passzoltunk egymás után. Innen már nem is volt olyan izgi a játék. Megint ki a partra henyélni. Cseppet leégtem. Talán én a legjobban, mert tüzelt a vállam. (Most is fáj) Aztán nekem lassan távoznom kellett, mert máshol volt találkám. Réka, Wiki eljöttek velem a Macskarisztokraták DVD-ért, mert azt akarták nézni, én meg találkoztam Titoval, akivel megbeszéltük hogy megnézzük az Olasz-Spanyol meccset. Csatlakozott hozzánk Krisztián és Gréta is, majd megjelet Atici. Kint a Moló "teraszán" nagy kivetítőn ser mellett szurkoltunk. Jó szar fos meccs volt az tény! De akkor is a sírás kerülgetett a 11-eseknél, mikor az Olaszok kihagyták az első lövést... Aztán meg tragédia lett a vége. Hát ez van, erről szól a sport. Jó el kell ismerni a Spanyolok sem voltak valami királyok, de jobban játszottak azért egy picit. Szóval a vasárnapom úgy érzem jól telt. Megint egyedül (amiről most Én tehetek) de kicsit besokaltam, hogy Janival soha nem megyünk sehova, és én mindig álljak készenlétben, ha ő ohajtana látni. Vasárnap reggel felhívott, és kérdezte átmegyek-e este, én meg egy hanyag "NEM"-el elintéztem a dolgot, gondolva a női fortéjosságra, hogy majd talán észbe kap. Erre ennyi: "Jó akkor legyen szép napod!Szia" Hát kösz! Pf... Nem baj, majd elgondolkodik. Tegnap is beszéltünk de éreztem rajta, hogy cseppet "bunkó" Így nem is eröltettem a dolgot, és inkább néztem a maccset. Ma reggel viszont már nem volt olyan bunkó, inkább cinikus, és mondta: jó én megértem ha elmúlt a szerelem. Fiúk! Olyanok vagytok. ha egy nő egyszer NEM-et mond, az nem olyan NEM, hogy NEM-az olyan NEM, hogy kerekedj fölé, vagy hogy mondjam.jahj-annyira nem vagyunk egy hullámhosszon veletek, hogy semennyire, és ebből vannak a problémák! Ami most itt is sokkal nagyobb probléma lett, mint ahogy én azt terveztem. Ettől most szomorú vagyok rendesen. :( És azt sem tudom most mi a picsa van? "Ne röhögjééé, sírnod kéne" :)
jún
21

Legyen valami!

| Szerző: Sziszo | 5:07 pm
Megmondaná valaki mi a jó büdös francot kezdjek magammal? Tombol a nyár kint 40fok, én meg csak itthon vergődöm. Jó délután benyomtam egy pizzát a Tóparton. Most meg felhívtam Wikit, hátha dolgozik, és kimentem volna egyet dumapartyzni a Szörfbe, de persze hogy pont ma volt délelöttös... IJ! Meg azt is megmondhatná valaki, hogy mitől kék-zöld-lila az egész lábam mint akit agyon vertek... Unatkozooooom! És még a hangulatom sem túl bíztató. Pedig alapjában véve semmi bajom (legalább is úgy érzem) Nincs senkivel most problémám. De valamiért nem vagyok jól. Mostanában gyakran van ilyen. Talán saját magammal nem vagyok kibékülve, de annak hogy tudok utána járni? Sok kérdésem van ma mi? Na, ez is egy kérdés pl. Úristen, azt hiszem abba is hagyom most ezt az írkálást, mert ennek semmi értelme, de legalább 2percet igénybe vett :)
jún
20

diroemmdxztbck

| Szerző: Sziszo | 6:18 pm
Na, most van az hogy nincs kedvem írni. Dög meleg van ha valaki még nem értesült volna erről. A fejem is fáj :( Az egész hetemet bearanyozta az hogy ma vettem magamnak piros körömlakkot (igaz lilát akartam, de az nem volt)! Remek! Óriási örömök! Zsófinak meg most nagyon nagyon jó lehet és el is mehet a francba, hogy most éppen Horvátországba sütteti a fenekét, én meg itt punnyadok a fos betondzsungelben! Ez most 1-1 Angliáért, aztán leközelebb együtt ruccanunk el egy röpke hassüttetésre, és akkor majd senki nem irigykedik senkire :) Vagy pontosabban mindenki ránk! Akkora feeling ez a dolog, hogy így sokan megyünk mint a vándorcirkusz:) Dzsámbó, Edit, Pulyi, Wiki, Zsófi, Árpi ésatöbbiek! Jáj, de jó lesz :D Asszem most hétvégén "szabit veszek ki", és nem megyek nagyon sehova italozni. Fel kell töltődni energiával a jövöhét hétvégére, mikor nem lesz kegyelem! :) Megmutatjuk Tatának, hogy milyen szépek a tatai lányok, egy-két ital társaságában! Reszkess Tata! :) De már most lépek is, hisz semmi ihletem se ötletem. (Micsoda rímet faragtam) Ja, még valami! Ikreknek és Vityónak szeretnék gratulálni a sikeres vizsgájukhoz! Üdv a nagybetűs ÉLETben! Menjetek dolgozni! :)

(Sziszóóó te kis kedves :) )

jún
17

Felszólítás!

| Szerző: Sziszo | 8:34 pm
Lázadás!!!! Csencsölik a blogom! Ez milyen munka Kádár Eszter Zsófia? Az egy dolog, hogy Én itt nagy kínszevedések árán megírom (2x is) a remek és csudaszupcsi hétvégémet, és nektek van min vigyorogni utólag, de Én hol nosztalgiázhatok majd ezek után! Szippp :( Tessék szépen pötyögtettni azt a billentyűzetet! Neked is szól Bocskor Réka! Lusta disznó társaság! Felháborító!

Attól függetlenül holnap várlak Zsófi délután, és elmegyünk együtt a szépségszalonba szépülni aztán meg elmehetünk egy edző terembe ledobni pár kilót, majd beülhetünk egy trendy szórakozóhelyre inni egy pohár pezsit mert az olyan szupcsimupcsitrendycsajosmóka :) ------> na elragadtattam magam, most komolyra véve a szót, Zsóóófi hónap híjá mikor éről értem! (az eddigi hetemről meg nem írok semmit, mert nem is történt semmi, he!) na csöcsleeee!

jún
16

Őrület!

| Szerző: Sziszo | 10:38 am
Újra kezdem akkor (ha eltünik agyon verem a gépet) Nos, hát már megint hol is kezdjem? Gyarapodott a hétvégéim száma egy olyannal, ami ismét csak leírhatatlan. Nem lehet ezt elmesélni. Mostanában minden 7végém olyan mintha valami fesztiválként élném meg. Esténként party hajnalig, haza menni, aludni pár órát, majd visza az éjszakába. Na, valahogy mégis el kéne mesélnem,lesz pár dolog amit ki fogok hagyni, tudatosan, vagy véletlenül, de egyszerűen nem lehet leírni, szóval:

Péntek. Találkoztam RétiSassal a buszvégen 7óra magasságában, akivel vártuk még Wikit meg Zsófit. Vettünk egy pisameleg söcit, és kiültünk a várfalra megfagyni, mert valami hihetetlen hideg volt. Elfogyott a ser, közben csatlakozott Zsófoja is, így már 3an vártuk Wikit, és VityóMotyót, aki jelezte, hogy jelenlétével emelné az est színvonalát. Találkoztunk az éjjel-nappali (VicaCica) ÁbÖcÖ-nél vettünk még egy kis italt (pár sört, chips-et, cigarettát, és ami kell) majd letelepedtünk oda, a "Vica környékére, ahol van egy ilyen nagy fa, körülötte egy pad, meg van egy kis dombocska, ilyen lerakott kövekkel, ahol tudjátok nem lehet részegen felmenni, meg áll egy muki ilyen törölközőbe, vagy lepedőbe, vagy Anikóóóó...mi ez a szobor?" Szóval letelepedtünk oda, és Motyótól is előkerült egy kis borocska, amiből Ő válogatta ki a katicákat és egyéb ízeltlábúakat, mert hogy ez az Ő saját boruk (teszem hozzá, nagyon jó volt!) aztán megérkezett Wiktória hercegnő is, aki egy üveg Tequilát hozott, citrommal, késsel, sóval és úgy ahogy azt kell! Földön szeleteltük a citromat kb. akkora darabokra, hogy egy nagy termetű férfi is jól lakott volna tőle. Fogytak az italok, és kezdtünk egymás szavába belevágva üvöltözni mindenféle baromságot, mert úgyis mindegy, holnap úgysem emlékszel majd rá :) Aztán felhoztunk mi csajok egy témát, ami Vityónak nem tetszett, sőt, felháborodást keltett neki. Gyors témaváltás, és már italoztunk is tovább! Réti elég jól össze spanolt szerintem Motyóval a végére. És ez tök jó volt! Aztán egyik pillanatban még azt látom, hogy Wiki töltögeti a köröket Tequilából a másik pillanatban pedig felemeli az üveget , és ennyit tesz hozzá: "Hmm..ez elfogyott'" . Sebaj, van még borunk! De hol a bor? "Hmm...ez is elfogyott" Nem baj, de sörünk még van, majd RétiSas kivesz a táskájából egy-azaz egy-üveget. Na, nem azért, mert spullta volna, hanem mert nem volt már abból se több. Innen éreztük, hogy lassan menet lesz akkor a KV-ba, csak még megvártuk Janit, mert végre Ő is csatlakozott a társaságunkhoz, és megismerhették a barátaim, és fordítva. Zsófi még gyors elmagyarázta neki a tartózkodási helyünket (szöveget lásd feljebb) Aztán még egy gyors megőrülés, fényképezkedés a mutogatós bácsis szobornál, amiről Zsöfi majdnem letanyált, megjött Jani és indulás a KV. Oda értünk, de valamiért nem mentünk fel egyből. Csak Én lettem felküldve egy jókora kör Jégerért. Fent koncert, lent utcabál, ahogy a pultos Gabi mondta, és volt olyan rendes, hogy azt a kb. 1üvegnek megfelelő jéger kört lehozta nekem tálcán, majd meglátva Janit, ennyit mondott: "Hát, Te meg mit keresel itt?" Na, lent volt még iszogatás, meg fűben ücsörgés, persze hogy nem tudtam felállni, meg KV mögött pisilés és hatalmas nevetések, majd irány a KV fizetés nélkül rongyolt be az egész társaság :) Fent ment a móka tánc semmi. De Vityó elkapott és úgy megforgatott, hogy mindenki azt nézte ismét mit alkotunk, majd át adtam a pozícióm Wikinek, és vele táncolt tovább. Én közben figyeltem, hogy Jani biztos jól érzi-e magát, hisz ez nem az ő "generációja" de persze mint mindenhol itt is szinte mindenkit ismert, és már nekem mondta, hogy "Menj inkább táncolni, nem látod, hogy beszélgetek?" Na, frankó. Szóval tök jól sikerült az este, és olyan jó volt, hogy velünk volt a Réti, mert sajnos ritkán tart velünk, de remélem hamarosan folyt. köv. Jó?

Szombat: Felkeltem reggel, de még azon a szinten voltam, hogy nevettem saját szerencsétlenségemen, hogy nekem mennem kell dolgozni. Össze vakartam magam, és megfogadtam, hogy Én ma nem megyek sehova, amint munkából haza érek lefekszem, és átalszom a napot! Elindultam, járdaszigettől-járdaszigetig másztam el a boltig. Szerintem még részeg voltam. Hivogattam Zsófit, Motyót, Janit, de egyikük sem vette fel, mert ezek a b_ik mind aludtak. Aztán találkoztam Mestivel, aki elmesélte, hogy előző este milyen rossz kisfiú is volt, majd kérdezte az "este?"-szót. Na, ekkor már éreztem, hogy nem lesz nekem sem maradásom. 11körül már meg is beszéltünk Zsófival, hogy akkor indulás a Szörf! Délutáni alvás után 7kor találkoztam egységemmel Zsöfival és Vityával. Útba ejtettük a Casino ABC-t ahol feltankoltunk kis szesz mennyiséggel, és irány a Tó vége. Közben mosolygás az elöző estén. Kiértünk a Szörfbe, és ott volt Rado!!! Meg Spull, Bubu, Kukareszék és még sokan mások, mint minden szörf partyn. Szokásos vacsit is megejtettük Zsófival, most lángos volt a menű, meg nekem a lassan szokásosnak mondható gyökér Pandás fagyi. Elkezdtünk italozni Zsófival, de annyira nem ment, hogy sehogy, így gondoltuk inni kéne egy felest, mert az ilyenkor gyógyszerként hat! Így is lett. Kis mézeske lecsusszant másnaposság elillant, és helyébe lépett az aznaposság szindróma. Egy mézes után még egy, majd még egy aztán még 3. Folyamatosan kerültek elénk az italok. "Ezt XY küldi" meg ezt is, ja meg ezt is. Töménytelen mennyiségű szesz sorakozott elöttünk. Köszönöm mindenkinek aki emlékezne rá, hogy meghívott valamire. Wikinek meg aztán külön köszönet!!! Na, ismét fogytak az italok, már kezdett a bugi a lábunkba lenni mikor is vége lett a koncertnek. Franc..akkor most mi is legyen? Rávettük a fiúkat, hogy tötikézzünk még picit, és húzzunk már a Pikantóba. Bele is mentek, szóval még Szörf számlát gyarapítottuk egy órán keresztül kb. Közben beszélgettem Tomival, akinek remélem sikerült megnyugtatnom a lelkét valamennyire. Majd az egész társaság átpártolt a Pikantóba. Zsófi egyből észrevette, hogy élő zene van! Juppy! Táncra fel, ittunk ott is rendesen még-épp amit találtunk itt-ott elhagyatva egy asztalon- aztán volt megőrülés. Radoval úgy táncoltunk kb. mint a párzó majmok, Tomi be akart esni a zenekar közé. Bubuék a pultot támasztották, Kukaresz már semmit nem látott és hallott, Vityó velünk táncikált. Hihetetelen élmény volt ismét! Olyan negyed3 körül néztem rá a telómra, hogy "Jézusisten Engem vár a Jani" gyors Taxiba pattantam és eltüntem a társaságból, sorry mindenkitől, hogy köszönés nélkül így leléptem! Aztán kaptam egy SMS- Tomitól amit köszönök neki, nagyon jól esett. Majd mikor kiszálltam a Taxiból, éreztem, hogy iszonyatosan fáj a talpam. Levettem a Zsófitól vásárolt papucsomat aminek gyékényes az alja, és egy kiálló nádszál szerűség teljesen kidörzsölte és tiszta vér volt a papucs. Ohh..jeh, sebaj, ezt még meg tudom magyarázni Janinak, de az hogy a Spull akkora puszit adott, hogy közben cseppet megszívta az arcom, és tök piros volt az orcám (fogd rá a Zsófira!) az oldalamat meg ékesítette egy kék-zöld-lila kompozicó, amit szintén Milánnak köszönhettem, mert oldalon csípett! Na, ezt magyarázd meg Anikó. Szóval "haza" értem, és Jani csak ennyit mondott: "Jézusom, szerintem fürödj le aztán alvás" Így is lett!

Vasárnap felkelét egy hadirokkant lyukas lábú, kék-zöld oldalú piros pozsgás arcú iszonyat másnapos lány, ki nem bánt meg semmit, és ismét csak annyit tudok mondani, hogy köszönök mindenkinek mindent, aki csak egy pillanatra is a hétvégém része volt! IMÁDLAK Titeket! (Teszem hozzá első nekifutásra sokkal jobb lett volna a bejegyzés, ha ez a köcsög elmentette volna) Mostmár érjétek be ennyivel! :)

jún
15

Anyád!

| Szerző: Sziszo | 5:39 pm
Bazdmeg bazdmeg bazdmeg köcsög blog!!!!!!! Leírtam a hétvégémet, életem leghosszabb bejegyzésének ígérkezet, iszonyat jó megfogalmazásban. Másfél órán keresztül írtam, és nem mentette el ez köcsög fasz! Ezt nem hiszem el! Majd holnap újra kezdem jó? Ehhez már nincs erőm most újra! Pedig nagyon állat lett volna. Nem hiszem el! Wááááá, de ideges vagyok!
jún
14

Fociőrület

| Szerző: Sziszo | 1:09 pm
Szerintem ezt már sokan olvastátok, de annyira jó, hogy meg kellett örökítenem valahogy:

Mi is az a les? - végre egy érthető magyarázat nőknek (is)..

1. Akkor először is képzeld azt, hogy a Váci utcai Mango bolt felé tartunk Te meg én, azzal a határozott szándékkal, hogy te bemész az ajtón (futballkapu) és vásárolsz (gólt szerzel) valami cuccot Magadnak! 2. Már nincs messze a zárás ideje, ezért Te (a csatár) nagyon sietsz, és kicsit előrébb mész, mint én, mivel ilyenkor amúgy is képtelenség Veled tartani az iramot.

3. Na most. A bolt előtt áll négy eladólány (védők), akik azért vannak ott, hogy megakadályozzák a vásárlók (csatárok) bemenetelét. Tegyük fel, hogy az áruház szabályzata azt írja elő, hogy az eladólányok vonalán csak pénztárcával (labdával) tudsz áthatolni, úgy hogy érvényes legyen a vásárlási (gólszerzési) kísérleted.

4. Neked tehát az a feladatod, hogy mindenképp átvágj az eladólányok sorfalán a bejárat felé és még az eladólányok sorfala előtt Nálad legyen a pénztárca.

5. Már át is jutottál sikeresen, de ekkor észreveszed, hogy nincs Nálad a pénztárcád. E nélkül meg ugye nem lehetséges a vásárlás (gólszerzés). Te rendületlenül törsz a bejárat felé, és hátrakiabálsz nekem, hogy dobjam oda Neked a pénztárcámat vagy a bankkártyámat (indítás), hogy sikeres legyen a vásárlás (gólt szerezhess).

6. Én ezt megteszem, te elkapod, de az áruház szabályzata szerint ugye (lásd a 3. pontban) ilyen esetben nem vásárolhatsz, hiszen az eladólányok sorfala és a bejárat között voltál már, amikor Hozzád került a pénztárca.

Na ez a les. Ha a sorfal előtt kaptad volna el, akkor bemehettél volna és vehettél volna Magadnak néhány újabb felsőt, nadrágot vagy amit csak akarsz.

jún
11

Most mi lüsssssz? :(

| Szerző: Sziszo | 6:03 pm
Bele vágok a közepibe: Vasárnap átmentünk Komáromba a Horvátországi utitársak egy részével befizetni azt a bizonyos kis összeget, amivel kijelenthetjük, hogy sinen van a dolog. Jött Dzsámbó és Barátnője, meg Wiki, meg a Zsófi. Olyan szinten felspanoltak minket míg ott voltunk a sok meséléssel a helyről és a fényképekkel, hogy már majdnem ott éreztem magam, közben segítette a feelinget, hogy megkínáltak minket egy kis helyi itallal (persze kis alkoholik tartalmúval) ami leginkább a rágógumira emlékeztetett, és be tudtam volna nyakalni az egész üveget :) Szóval teljes bezsongásban indultunk haza, majd vissza tértünk az előző napi tett színhelyére a Zsigmond-udvarba, és megittunk egy frappét (köszi csajok) még ott is sztoryztunk, hogy dejóóóó lesz nekünk augusztusban :) Gondoltam ebben már senki és semmi nem állithat meg! De bejött a krakk... Meséltem másnap melóban a virágboltos csajnak nagy büszkén, hogy dááájjóóó is lesz nekem, mert megyek a francba egy egész hétre...Majd fennakadt szemekkel közli velem, hogy : "Hááát, nem tudom ehhez mit fognak szólni a Bettiék (főnököm) mert Ők is pont akkor utaznak el együtt és nem igen fogják Icukára rábízni a boltot míg nincsenek itthon" Óóóó jesszum pepítóóó. Most mi a faszom lesz??? Hee? Még asszem vár rám egy beszélgetés a főnökömékkel, hogy akkor most mi legyen? :( Addig nem jelentek ki semmit! De olyan tág a nyár fogalma..Miért pont ugyan azt az időpontot kellett kiszúrnunk? :( Na, majd meglássuk.

Amúgy meg kezdek nagyon jól lenni! (kopp-kopp-kopp --->lekopogtam) Úgy tünik kezd a magánéletem vissza állni a normál kerékvágásba, ami miatt minden reggel újra mosolygósan kelek, és tudom miért várom a nap végét. Hogy kialvatlan szemekkel megyek dolgozni, mert éjjelig tartó jó kis beszélgetéseken esek át, és reggel ágyba kapom a reggelit, és minden amitől az ember azt érzi: Na, minden fasza! Jó persze azért nem minden, de most jól vagyok! Nem akarom elkiabálni, mert olyankor mindig egyből minden borul, szóval ez most csak egy ilyen megállapítás volt. :) Na, most viszont megyek fürcsi meg pancsi ozt mán itthun se vagyok! Pá!

jún
10
Válaszok:

1.Megbecsülni mások munkáját "Ha mindenáron meg akarjátok ölni egymást a testvéreddel, kint csináljátok!Most takarítottam fel."

2.Vallást "Jobb lesz ha imádkozol, hogy kijöjjön a fehér ingedből!"

3.Az időutazás alapjait "Úgy megcsaplak, hogy a jövő héten térsz magadhoz!"

4.Logikát "Azért, mert én azt mondtam!!"

5.Tornamutatványokat "Most nézd meg, hogy néz ki itt hátul a nyakad!"

6.Bőrön át táplálkozást "Fogd be a szád és edd meg a vacsorád!"

7.Türelmet és kitartást "Addig ülsz itt, amíg a spenót el nem fogy!"

8.Meteorológiát "Úgy néz ki a szobád, mintha tornádó söpört volna át rajta!"

Várom a további élményeket :)

süti beállítások módosítása