Ismeretlen ismerős

"Az egyik New Yorker magazinban egyszer láttam egy karikatúrát. Két nő beszélget, és az egyik azt mondja "Ha igazán meg akarsz ismerni valakit, akkor el kell válnod tőle"Pesze ezt én pont az ellenkezőjeként éltem meg. Azt mondanám, ha azt akarod érezni, hogy gőzöd sincs róla, milyen a másik ember, el kell válnod tőle. Szerintem minket is meglepett, milyen gyorsan változtunk át két, egymást a lehető legjobban ismerő emberből két totál össze nem illő vadidegenné." (Részelt Elizatbeth Gilbert: Eat, Pray, Love c. könyvéből)

Ezen sokat töprengtem. Mert látom, és tapasztalom is ezt a felállást. Nem értem, ha valakik akik valamikor fontosak voltak egymásnak és valami oknál fogva elváltak az útjaik, miért kell 180fokos fordulatot venni, és teljesen kifordulni önmagukból. Sokszor ilyenkor érezzük azt, hogy egyáltalán megére az egész? A sok fáradozás? Miért nem lehet csak a szépre emlékezni? Igen benne van a dologban, hogy az egyik érintett még valahol jobban kötődik a másikhoz, és ekkor jön az, hogy "Aki szeret, s szeretni nem akar, majd gyűlölni is megtanul hamar"De ennek semmi értelme. Talán így könnyebb, azt gondoljuk. Pedig semmi sem olyan egyszerű ilyenkor. Főleg akkor nehéz, ha a másikat úgy bántják, hogy tényleg nem érdemli meg. Ezzel csak méginkább haragot szítunk, aminek nagyon nem lesz jó vége. Késöbb meg évek múltán vissza gondolva a dologra látjuk, hogy teljesen nagy ökröt csináltunk saját magunkból. Ugyebár ismerős? És talán sok ember kap az agyához, hogy a múltból fel tud eleveníteni valami hasonló szituációt. És már bánjuk, mert olyan szintre jutott idők közben a kapcsolat, hogy az utcán is átmennek a másik oldalra, ha egymással szembe haladnak, hogy csak köszönni se kelljen. Majd mikor eltelik 1-2év, vagy feltűnik egy új szerelem, de egy magányos estén elgondolkodunk a múlton, eszünkbe jut, hogy semmit nem tudunk arról az emberről, akivel egyszer tervezgettük saját közös kis jövőnket, és láttuk benne a mindenséget, mostmár még azt sem tehetem meg, hogy valamilyen úton-módon megkérdezzem tőle, hogy mégis hogy van? Mit csinál, hogy alakult azóta az élete? Mert sajnos elfajult a kapcsolat egy időben a köpdösődés, újjal mutogatás, és ócsárolás irányába. Ez után már nincs az embernek elég ereje, hogy felkeresse egykori szerelmét, hogy elhívja egy délutáni kávézásra, és megkérdezze tőle: miujs? Akkor sem értem, és szerintem nem érdemlem/érdemeljük meg néha azt amit kapunk. De mégis találkozunk ezzel a problémával, mert az igaz, hogy ilyenkor senki nem tudja mi az ami helyes. Csak nézek ki a fejemből, és azon gondolkodom, hogy ismerhettem félre ennyire valakit? Vagy pontosítanék, talán most ismerem meg???

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0