Elegem van Tatából, hogy itt mindenki mindent tud, mindent lát, mindenről értesül, persze még hozzá költ egy kis pluszt és telejesen máshogy jön vissza az információ. Komolyan mondom olyan hely ez mint egy falu. Kibe bízzon meg az ember? Most komolyan? Hee? Fúúúú, de ideges…

Megtudtam ma mi volt a tegnap esti (hajnali-éjjeli) tréfa tárgya: Rado ment a "Csutakékhoz bAtEnozni", aztán meg Zsófi elővette a Narancssárga symphoniáját :) Ezen dőltünk (szó szerint a nevetéstől) Ma meg Tomi kitüntetett! Azt mondta tegnap én voltam a legittasabb egyed a…

Azta picsa! Na, tegnap egy igazi részeg állat voltam. Egy olyan akinek kiesik az egész előző este, és nem emlékszik szinte semmire, csak apró foszlányokra, és próbálom elhinni, hogy ezek a foszlányok nem történtek meg, de valami mégis azt mondja, hogy sajnos ezek nem téves…

Na, ezt nevezem Én zenének! :)

Rám tör néha egy érzés, egy olyan érzés amit talán múltnak nevezünk. Múltnak aminek az idő a legnagyobb ellensége. Hogy változik, múlik és rohan. Sokat gondolok a régi szép időkre. Mikor még felszabadultan és gondoktól mentesen tudtam létezni ebben az átkozott világban.…

Csak ettől félek: "Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről." (Richard Bach)