Mostantól mindenem a nyugalomé.
Egy kicsit itthagyom a város zaját,
Meg kipihenem ezt a télt.
Úh, az örök nyár szigetén,
Ahol lágy, reggae dallamokat suttog a szél.
Itt az Éden közepén,
Ahol szabadon élem az életem én
Otthoni gondok most félretéve,
Pihenek nyugodtan a pálmafa tövében.
A testem ellazul, lányok csalogatnak.
Egy forró éjszaka, mi mennyi titkot tartogathat.
Oh, mintha álmodnék.
Itt az élet szép, mindennél többet ér.
Oh, örökké bennem él.
A szívem csak remél, hogy újra átélem."
Ígérem fogok róla írni, sokat-sokat, amennyit csak lehet! De ezt a dolgot úgyis csak az a 12ember érzi, aki ott volt! Írkálhatok Én ide sztorikat, poénokat, mesélhetek a szép tájakról, hajókirándulásról, discorol, vizibicikliről, pálmafákról, de amit most érzek azt nem tudom senkinek átadni, és nem is akarom! Ez az érzés csak az enyém, és azé a 11főjé, akik ezt az egészet velem együtt élték át! Sokszor írtam már, hogy vannak dolgok amiket nem lehet leírni, de ez tényleg olyan! Erre nincsenek szavak! Azért majd igyekszem a lehető legjobban össze szedni őket, de most egyenlőre még nem vagyok rá képes...
