Azt mondták ma félre ismertek. Egy olyan ember akiről azt hittem mindenkinél jobban ismer. Fájt! Nagyon fájt. Igaz megérdemeltem. Csak elgondolkodtam azon, hogy vajon Én ismerem-e saját magamat?! Hisz olyan dolgokat tettem az utobbi időben, ami arra ad jelet, hogy téves eszméim vannak saját magammal. Ez furán hangozhat! Lehet nem vagyok teljesen normális eset! Mindenkitől elnézést kérek akik ezt valaha észre vették. Sajnos Én sem vagyok tökéletes, és nagyon is el tudok rontani olyan dolgokat amik a számomra nagyon is fontosak voltak! Megfordíthatatlanul elrontom, mert nem gondolkodom előre, és nem nézem a következményeket. Csak azt tudom egyik pillanatról a másikra, hogy Én mit akarok, és annak érdekében hogy ez másnak is tiszta legyen nem teszek semmit! És erre ma jöttem rá...Későn! Ezért nem kérhetek bocsánatot, hisz nem hinném hogy hibáztam (ebben a dologban) Én sem voltam tisztában vele, hogy ez rossz. De az, és nagyon megbántottam valakit, aki nekem nagyon fontos most is és az is volt!Egyszerűen..ezt érzem. Lehet nem ismert? Nem hinném! Ismert nagyon is, de örülök neki hogy nem elöbb ismerte ezt az oldalamat meg, és az lett volna a legjobb ha nem is ismerte volna meg! Csak maga a tudat..hogy csalodtak bennem. És dejavu-m van, ezt már egyszer eljátszottam és nem tanultam belőle..Hogy lehetek ekkora marha?
Nem azt bánom ami történt (vagyis helyesebben dehogy nem, de nem úgy) pontosabban azt bánom ahogyan történt...Fáj hogy csalodott, és elismerem..nem igy kellett volna, de nem tudtam mit tenni ellene! De már úgyis késő...Csak ki kellett magamból írni! Nem mintha ez változtatna a dolgokon, de így most jobb. Meg hogy tudjátok Ti is! Fura lány vagyok...
Vége – bár nagyon szép volt –,
tegnap még velem tombolt,
de vihar készül elsöpörni –
értsd meg, itt már nincs mit tenni.
Hidd el, ez nem egy játék –
az élettől szép ajándék!
Hiába sírtam minden percért,
az elfelejtett éjszakákért!
Új út, egy újabb érzés –
hidd el, itt nincs több kérdés.
Gyönyörű volt minden perc,
de kérlek, engedj el!
Tudod, hogy fáj minden szó,
ha menni kell, hát így lesz jó.
Elindulok, búcsúzom,
az életet újra álmodom.
Engedj el, hisz mennem kell,
máshol vár, aki átölel.
Elindulok, búcsúzom,
az életet újra álmodom!
Nem kell a régi kérdés:
mért nincsen örök hűség.
Ha elhamvadt a gyertya lángja,
az ember a helyét nem találja.
Felkap egy újabb hullám, elsodor, bárcsak tudnám,
hogy merre hajt az édes álom –
a múlt perceit magamba zárom.
