nov
10
Mivel az utóbbi időben igen csak megcsappant a bejegyzéseim száma, így gondolkodóba estem, mit is kéne tenni. Vagyis, Zsófi gondolkodott helyettem, és felajánlotta, hogy társuljunk. Így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Szóval ezentúl ketten fogjuk vinni a fonalat. Kreatívan a www.szizso1.blog.hu-n tudtok minket figyelemmel követni. Szóval innen búcsúzom! Pacsi!
okt
18

Tiszta Amerika:S

| Szerző: Sziszo | 10:10 pm
Még le sem csillapodtak szinte a kedélyek, hogy a Keksz kisbusza eltűnt a parkolónkból, és a minap fényes nappal betörtek a lépcsőházunkban a 3. emeletre. Helyszínelőkre, és rendörségre érek haza, a lépcsőn ücsörgő lakókra, akik nem mehetnek be a lakásukba, míg fel nem mérik az illetékesek a terepet. Nem vagyok egy félős alkat, de mára olyan paranoiám lett, hogy kétszer is megnézem az ajtót be csuktam-e mielött lefekszem aludni. Nem szeretnék arra keni, hogy idegenek nyúkálnak a szekrényben. Atyavilág....
okt
18

ha te tudnád amit én...

| Szerző: Sziszo | 11:57 am
okt
13

musical nosztalgia

| Szerző: Sziszo | 7:30 pm

okt
9

bulvár

| Szerző: Sziszo | 1:02 pm
Tegnap dolgoztam és egy kedves bácsika meglepett egy újsággal. Igazság szerint azért adta, mert nem tudta hova kidobni, így beadta hozzám, ha gondolom olvasgassam át. Valami helyi lap, ilyen neve nincs. Épp volt egy szusszanatnyi időm, gondoltam belelapozok. Mindenféle városi és megyei hírek, majd a Sportoldal, sarokban egy apró cikk egy képpel. "Séro emlékére fociztak" A kép alapján lett ismerős a dolog. Sanszos volt hogy mi ezen ott voltunk, így kicsit ráfókuszáltam az apró pici képre, és fel is tűnt három ismerős, amit épp az egyikük becsűri a labdát a hálóba. A gol lövő Tito, és felfedezhető a képen még a Graff, meg a Lengyel Bandi is. Igaz, hogy az első 3helyezet közé nem írhatták be, hogy "Sün brigád" de egy nevenincs helyi lapban mégis a Ti fotótok került be. Szép volt fiúk! :) (Azért..ilyenek a véletlenek, valamiért a bácsinak be kellett adnia azt az újságot)

A cikket kivágtam, nálam lesz ma ha valakit érdekel megmutitom. Este találkozunk. Cupcsi

okt
5

egy kis meló:

| Szerző: Sziszo | 11:26 pm
Kedves Kollégák, kedves Süncsoport!

Ma elmentem Tardosra az Árva Gabival meg a Jakyval és a Dudival lebeszélni egy fellépésüket. Az eksön november 7-én lenne (szombat) Tadoson a Focipálya melletti szórakozó helyen, melynek neve Sasfészek. Olcsó italárakkal, és kellemes kis környezettel. A móka pedig úgy nézne ki, hogy 8tól kezdenének a Jakyék, és zenélgetnének 10ig, hogy csináljanak egy kis hangulatot, majd 10től rázendítene a Relics, és játszanának egy jó két-kétésfél órát. Mondjuk fél 1ig. Utána pedig a megszokott "KVs" buli csak más helyen, újra a Dudiék. A helyzet pedig az, hogy megtiszteltesének vettem, hogy nagyon-nagyon szeretnék, ha megjelenne kint a kis csapatunk, amolyan hangulatcsinálónak. Mondjuk úgy mi lennénk a díszlet, hogy megmutassuk hogy is kell mulatni. Amíg Gabi megnézte a zenekari dolgokat, Jaky, Dudi a DJ pultot, addig én felmértem a ház statikai helyzetét, hogy elbír-e minket. Vagy az alkohol szintet :D Ja, a buli az első buszig kitarthat. Itt nincs feljelentgetés. Ha minden igaz az 4.40-t jelent. Szóval ez egy amolyan előzetes volt, addig még úgyis milliószor meg tudjuk ezt beszélni, csak jeleztem, hogy számítanak ránk, és ez nagyon jól esett. :) meg most az eszemben van. Hamarosan már gázsit is fogok kérni, ez ügyben még majd megegyezünk :D Na, ennyi.

Szép hetet mindenkinek: a Süncsoport szóvivő (by. Gabó :D )

okt
5

fogas

| Szerző: Sziszo | 12:12 pm
Jaahj, azt elfelejtettem volt mondani, hogy a szombati poppból is származik sérülésem. Míly meglepő... :D Mostmár tapasztalatból tudom miért nem szabad szórakozóhelyre italt csempészni. Azért, mert ha kinyitjátok az üveg bort, és hatalmas tömeg van a helyszínen, akkor sanszos, hogy miközben iszol valaki jól lekönyökli az üveg alját, így beletörhet a fogad az estébe. Egy jó fogorvost nem tud valaki ajánlani??

Jah, és Makovics Áki, jobbulást! :(

okt
4

A Ginu meg olyan édes volt tegnap ahogy elsírta magát, hogy azt hittem megzabálom :) Jók ezek az apró pillanatok. Aztán meg a szokásosak. Tomi Horatiusa, Árpi boxerban rohangálása, Kanál padon állva kiskece éneke, Morris gyors lemaradás behozatala (fél órán belül 9 feles, majd nemsokra rá csicsikálás Árpinál) még jó, hogy a pultos a barátnőnk. Szegény Wiki :( Aztán meg mindenki a Pikantóban. Rado akkora kaszanova volt, csak úgy tapadtak rá a csajok :) Plááász, hogy Ginát is láthattam bent, az hatalmas dolog volt. Ahogy láttam azért nem lesz a törzshelye. Jól láttam? :)

Jah, és Cser, nálam a pulcsid. Meg ha már itt tartunk, kinek milyét birtoklom: van nálam egy Árpi póló, egy Tomi póló,egy Jaky pulóver meg egy Tomi pulóver. Ja, nem Tomipulcsit már viszajutattam. Plusz a csajok fél ruhatárja, mondjuk az lényegtelen:) Szóval ha hiányolnátok őket szóljatok mikor vihetem el, mikor haza is tudjátok vinni :D

sze
29

állateledelista

| Szerző: Sziszo | 6:28 pm
Lehet végre ugyanolyan érzésekkel fogok járni dolgozni mint amilyenekkel már régen, még a Mormotában... Mennyivel jobb úgy eltölteni a "kötelezőt" hogy nincs egy gombócban a gyomrod, és várod a végét, nézed az órád. Mikor az úgynevezett Főnököt teljesen egyenrangunak érzed magaddal, mikor megmutatják hol a kávéfőző, meg a mikró, és ha kimész dohányozni nem engedi, hogy elnyomd a cigit ha ott van és vevő jön. Megkínál a saját ebédjéből, és kérdez az életedről. Igaz ez csak az első pár nap, de azért érezhető az a hatalmas változás amire én annyira, de annyira vártam, és hiányoltam másfél éven keresztül. Érdekel a munkám, és azt veszem észre magamon, hogy törekszem is, hogy mindent hamar megtanuljak. Mi hol van, mit mire használunk, és szeretném már nagyon a magaménak érezni a vásárlókat a visszajárókat és az újakat egyaránt. Szeretnék már nagyon okosakat is mondani. Ezért figyelek, mindenre. Asszem akkor, mikor azt mondják gyere be 4órát, és véletlenül 5öt vagy ott, mert nem veszed észre, hogy elszált az idő, nah...ez a nem mindegy! (De remélem nem kiabálok el semmit!)

sze
29

mostkedvenc

| Szerző: Sziszo | 12:27 pm
sze
29

idéz

| Szerző: Sziszo | 10:04 am
"Annyira lefoglalnak téged a világ dolgai, hogy megfeletkezel lelked titkairól,pedig a lélek megszenvedi, ha felszínes életet él..."

Nahát...

sze
24

újradolgoz

| Szerző: Sziszo | 3:38 pm
Hazaértem a munkából megfáratan. Mert hogy idők közben az is lett. Tök jó, leszámítva azt, hogy kezdődik az amit utálok: a szombati szüretet már le kellett mondanom a munkahelyi elfoglaltságaim miatt. Ennyi :) Pénz lesz is meg nem is. Nem ebből a keresetből fogok elutazni Hawaiira, de legalább éhen nem halok, meg a Valikának is jut belőle pár fillér. :)

És ha már hullanak a levelek a fákról, meg hűvös van reggel és este, 7 órakkor sötét van, kijelenthetjük, hogy bizony rendesen benne vagyunk az őszben. Le lehetett zárni a nyarat, és köszönet Kanalas Petinek, hogy mindezt képekben össze is foglalta:


szólj hozzá: 2009 nyár

sze
21

THX Árpi!

sze
15

a nyár utolsó sugarai

| Szerző: Sziszo | 4:51 pm
Húúú, annyi mesélni valóm lenne, nem is tudom hol kezdjem. Sok minden történt az elmúlt pár hétben is. Többek között voltam motoros találkozón, ahol rúdon pörögtem a kispajtásaimmal, majd a hajnali fél5ös whiskyzés után le is "hömbölödtem" a rúdról. Faházban aludtunk. Reggel felkelve a kétajtós bőrrucis motorosokkal együtt ettük a tojásrántottát, a virslit és kortyoltuk a teát. Voltam hétköznap éjjel pizzázni a Kálvária tetején, majd rá pár napra a kávéházban falatoztam a jó kis családi négysajtost a többiekkel. Ételmérgezés szintjére zabáltam magam. Voltak hosszú, éjszakába nyúló beszélgetéseim. Voltam egy átlagos vasárnap délután Szomódon pár hetes pulikutyust simogatni, és mire feleszméltem grillpartyba csöppentem. Voltam szüretelni, ahol reggel 10kor megittuk az első pálinkát az utolsót meg valamikor éjjel. Jó érzés, hogy nem csak a bulik meg az ökörködés, hanem egymásnak segítés miatt is össze tud fogni a kis csapatunk. Hihetetlen jó kis szombat volt az egész pálinkával, sörrel, borral, zsírosdeszkával, lilahagymával, babgulyással, nevetéssel, szőlőben könyékig turkálással, játszósruhásan, koszosan, ragacsosan, 8 éves Krisztiánnal, metszőollóval, és úgy ahogy volt mindennel. Köszönet az egészért Zsofónak. Szüret után volt még energiánk egy jóféle garázsbulira, ahol Bokor Tomitól is elköszöntünk, ő is elhagyja az országunkat, lassan a világ minden pontján lesz emberünk. Vasárnap pedig Magyar Dal napján voltam Komáromban, ahol eljutottam olyan koncertekre amikre pl. az Efotton sem :) Akarva-akaratlanul le is késtük az utolsó vonatot, így kénytelenek voltunk italozni az első vonatig egy számunkra biztosított éjjel-nappali kocsmában, zenegéppel, és minden földi jóval, majd hazautazni a 0. órájukra siető diákokkal. Munkám még mindig nincs...ahelyett olyan dolgokat éltem át amiket ha dolgoznék szerintem sosem. De már jó lenne magammal kezdeni valamit. Pénteken újra neki rugaszkodom az angolos felvételinek. Szorítsatok, ha nem vesznek fel nagy baj lesz. Pénteken gyertek a KVházba, vasárnap reggel meg szurkolni a Tókupára a kis csapatunknak. hajrrááá izzééé...milyen néven indultok? :D
sze
1

ünnepeljünk!

| Szerző: Sziszo | 5:48 pm
Nagggyon-nagggyon boldog 25. házassági évfordulóját az én Anyuskámnak és Apuskámnak :) Gombócból is sok, hát még belőlem :D

plussz: Boldog 16. évi ismeretséget Wiki, Zsófi,Réka, vagy... itt mit kell mondani? :D A lényeg: Bazz...MA 16éve hogy megismertelek Titeket :D (csaltam, mert Wikit 18:))

plusssz, Boldog első születésnapjukat a legkisebb Kádár gyerekeknek.

Micsoda nap :)

Ünnepeljünk!!! Jah...hétköznap már nem lehet, reggel iskola :D :(
aug
30

elég legyen mááár

| Szerző: Sziszo | 12:57 pm
Ha már az augusztus arról szólt, hogy minden héten elbúcsúztunk valakitől:

Panka, mindent bele! ;)

aug
27

hopp

| Szerző: Sziszo | 8:56 pm
Azt hiszik hülyéskedek ezzel a hullahopp karika dologgal. Pedig nem hülyéskedek! Szeretnék egy hullahopp karikááááááát! Meg egy fényképezőt is, ha már a kívánságoknál tartunk, meg...áhh, ne is menjünk bele, reggelig sorolnám. :)
aug
23

kistemplom

| Szerző: Sziszo | 9:12 pm
Ma vittük Szöszőt pestre a reptérre. Ültünk a kocsiban csendben, borús volt az ég, hallgattuk a zenét, meg persze sztoriztuk a nyarat, és rádöbbentem, hogy vége van... Ez a nyár is eltelt... Kiszálltunk a kocsiból, Ferihegyen, Szösző beccsekolt meg minden ilyenkor szokásos procedúra, majd a legrosszabb rész... átkarolt minket én meg...wááhh...úgy utálom azt az érzést. Gombóc van a torkodban, mondanál valami okosat, de nem tudsz, mert a könnytől már hártyásan látod a világot. Fúúúúúhh... Nem is kell igazából semmit mondani szerintem. Minden esetre hazafele megbeszéltük, hogy soha többet nem viszünk fel senkit, csakis menni vagyunk értük hajlandóak! Dühből be is mentünk az Ikeába hazafele és bezabáltunk egy családi svéd húsgolyó tálat ketten a Zsófival. Fáradtak voltunk rendesen, nem sokat aludtunk az előző napi Szörfös Relics majd Pikantos Smile kocert után. Szöszővel, Rékucival meg Tomival hajnal 4kor még tömtük a fejünket a városban :) Jó volt ez a hosszú hétvége, megtörve egy pihis nappal csütörtökön Árpiéknál Grill partyn voltunk. Üldögélős, beszélgetős, agyonzabálos, másnapot kiheverő dolog volt. Pont amire szükségem volt. Aztán jött a péntek-szombat. Szombat megspékelve egy úgymond "Szösző búcsúbulival". Rossz volt rádöbbenni, hogy bizony vége van a nyárnak. Estére már pulcsit kellett vinni, és az eső is esik, és bizony nap közben sem éget már a nap...:(
aug
20

széktánc

| Szerző: Sziszo | 2:29 pm
Sosem értettem miért jó a széken táncolni. Tegnapig:) Azt az eszméletlen tömeget ami összegyűlt tegnap a KVban, onnan fentről tökéletesen el lehetett viselni, még levegőt is kaptunk. Aztán azt is megtudtuk, hogy nem csak a fiúknak nem szabad ezt csinálni, mert ránk is ugyanúgy ránk szóltak. Hogy "Vali félti a székeket" Jaa, Gina a "hatalmas" súlyával majd biztos összetöri, ha még rólam van szó meg is értem... de éérteeed: a széket félti, nem minket :D Kávé előtt a tóparton longdrink estet tartott a csapat. Lehet öregszünk, de már nem a kommerszsör meg a kannásbor a sláger, hanem újabban a whisky energiaital, avagy a vodka kölyökpezsgővel, meg még a Gin is. Mit nekünk válság? :) Tomikát meg is rendezte az a whisky meg a kicsi Milánt is. Majd mikor minden üveg elfogyott indulás volt a kávéba, ahol mint említettem, hatalmas tömeg és buli fogadott minket. Innentől a szokásos, - a fent említett aprósággal- táncoljatok Ti is széken mert tök jóóó ;)
aug
15

FRieNdS :)

| Szerző: Sziszo | 11:02 am
Tegnapi este után, alig aludtam, bekapcsolom a gépem, szokásos procedúrákat végig járom, és találom ezt a videot. Ginának ezer hála hogy vidámmá tette a reggelem:) Annnnnyira-annnnnyira köszönjük! (elloptam :$) :)
szólj hozzá: I'll be there for you
aug
15

"csak hét másodperc..."

| Szerző: Sziszo | 1:21 am
Lemész a barátaiddal egy szokásos helyre, kikéred a szokásos italod. Nevetsz a szokásos hülyeségeken. Jól érzed magad. Majd megjelenik, egy "nem szokásos" puha talpú, négy lábon járó, tarka, zoknis élőlény. Elsőre azt látod, a bokor alatt valamit vadászik. Majd közelebb és közelebb jön. Dörgölődik, dorombol, bújik. Öledbe veszed, megsimogatod. Kézről-kézre jár. Bármit csinálsz vele csak dorombol. Táncot imitálsz vele, szívószállal csalit készítesz neki. Dorombol egyik ölben, majd a másikban. Néha leteszed, arrébb szökken. Kíváncsi. Mindenre. Mindenkire. Minden szagra. Új még neki a világ. Megeteted zsíros kenyérrel. Elalszik az öledben. Övtáska pánttal játszik, majd leugrik. Iszol egyet a szokásos italodból, felnézel, és megpördül a motor, megpördül a kerék. Lezajlik előtted a kép. A háttérből megjegyzések: "figyeld hogy játszik" és Te tudod hogy nem..., nem játszik..., nagy baj van! Rohanás...és a tehetetlenség. Ott állsz fölötte. Mozdulatlan, aki még előtte pár perccel virgonc volt. Patakokban kezdenek hullani a könnyeid. Nem számít ki mit gondol, és hogy az összes közül egyedül sírsz, zokogsz. Ölelnek. Szorosan. És csak zokogsz. Mikor nem tudod abbahagyni. És nem értik. Nagyon sokan nem értik. De nem érdekel. Legyintenek: "sajnos ilyen az élet" "én is sajnálom, de nem tudsz mit tenni, igyál valami" NEM! Én ilyen vagyok, és ilyen is leszek! És ha a billentyűzetre is csorognak most a könnyeim az sem érdekel. Ő is élt, és élni akart, még akkor is, ha csak egy négy lábon járó, puha talpú, csíkos keverék. Aki előtte tíz perccel még a kezedet nyalta, az öledben dorombolt, szemedbe nézett, tűrte, hogy hülyét csinálj belőle, karmolt, ficánkolt, és mindenkinek aki ott volt adott pár máspdpercet magából. Haza érsz, leülsz az ágyra, majd megjelenik az a puha talpú aki 4éve a "Tiéd" . Bemászik az öledbe, épp úgy elhelyezkedik, mint akit legutoljára fogtál, és hiába próbálsz túl lépni, nem megy. Láttad, észlelted, ott voltál. Mikor tudod hogy olyat láttál amit hiába próbálsz úgysem fogsz tudni elfelejteni. Pár másodperc, de örökre beleégett az emlékeidbe... Van akinek ez könnyű, vállat von, tovább megy, van akinek egy életre szóló borzalom.... És a Te puhatalpúd érzi hogy baj van, nagy baj van, és csak dorombol, nyugtat, mert bármennyire is mondják, hogy érzéketlenek, érdek állatok, de ha valaki Én tudom, hogy hatalmas szívük van. Bárcsak visszatekerhetném az időt..., nem engedtem volna ki az ölemből...:(
aug
10
Ha minden jól megy szeptembertől újra koptatni fogom az iskola padot. Mivel úgy hozta a sors, hogy akarva-akaratlanul lett nyári szünetem, gondoltam úgy van rendjén, ha szeptembertől nekem is újra megindul valami. Munkalehetőség hiányában, maradt a tanulás, így átadom magam az angol nyelv furfangosságainak. Jakyval ma elmentünk, megérdeklődtük a részleteket, szerdán beiratkozunk, és ha minden úgy alakul ahogy szeretnénk, akkor "osztálytársak" leszünk :)

A múlthetem elég intenzíven telt, Jambo-feszt után Ágikát szállásoltam el, terv szerint szerdáig, ez a gyakorlatban szombat délig tartott. Nem lehet Tatától olyan könnyen elszakadni:) Igyekeztük kihasználni az időnket, így otthon nem nagyon voltunk. Próbáltunk minden nap díszes társaságot varázsolni magunk köré, ami azért nem is volt olyan nehéz feladat. Szívesen mesélnék a részletekről, de annyi minden történt hogy képtelenség lenne megfogalmazni, sőt, vannak olyan dolgok amik napok után most ugranak be először. Olyankor mindig hangosan felnevetek, vagy mosoly görbül az arcomra. Igaz ez talán az egész nyaramra jellemző. Egy-egy beszólás, mozdulat, történet, amik tényleg jók, hogy bevillannak, és kár is lenne elfelejteni. Mindezek azért vannak, mert olyan gyorsan pörögnek az események, hogy feldolgozni sincs idő. Röviden azért; vasárnapot át punnyadtuk a Nagyoknál,igyekeztük kiheverni a Jambo-feszt fáradalmait, este meg kimentünk mozizni a Rakihoz (megnéztem harmadszorra is a Másnaposokat), hétfőn strandoltunk,majd Szörföztünk, kedden Edit szülinapoztunk szintén a Szörfben, szerdán tatabányára indultunk, de a kávéházban kötöttünk ki, csütörtökön Szörfben-, majd a Falóban iszogattunk, pénteken Incognitó, majd lagymatag Kávéházas buli, onnan taxival át Pikantóba. Ez tényleg nagyon röviden a történet.

Húú, viszont a szombatról mesélnék pár szót, mert olyan spontánra sikeredett, hogy én sem hittem, hogy az lesz az este vége ami. Kis csapatunk elindult a Szörfbe, ahol gondoltuk iszogatás mellett elhallgatjuk a sramli zenét, majd áttelepszünk a Pikantóba. Csalódottság ért minket, ugyanis a Sramli kibírhatatlan volt, a Pikantóba meg zártkörű esemény volt. Kétségbe esésünkben elsétáltunk az Estbe, ahol az italárak nem a legolcsóbbak, meg be is punnyadt rendesen az akkorra már ismét hatalmas társaságunk, hogy úgy döntöttünk bevesszük a Zenepavilont és a boltban betankolunk italból. Én itt személy szerint nagyon ellaposodtam, Tomi és Kanál szórakoztatta a társaságot, mi pedig azt néztük Ginával, hogy milyen édesen néztétek összebújva egy kupacon Zsófi iPhoneját, mint valami csodatévét. (fenébe, hogy nincs fényképezőm:( ), mikor indultunk volna haza megjelentek a "külföldiek" (személy szerint Raki, Robika, Szösző) hogy ők mennek a Light Centerbe, amúgy mindenki elindult haza. Utunk egy irányba vitt minket, én hazafele többiek a Lightba. Jött még Morris, Timi, Menyus. Kávéház felé vettük az irányt, meglepetésünkre még nyitva volt, hát persze hogy fel kellett néznünk egy italra. Itt összeszedtük Szomód apraját-nagyját, ekkor már éreztem, hogy nem lesz menekülésem. Kis csapatból újra nagy csapat lett, indulás a Light Centerbe, ahol először szörnyülködtem a teraszon a tucc-tucc zenéken, majd talán az illemhelyiség miatt betoppantam magába az épületbe, és már kezdődött is a megőrülés. Hihetetlen jó buli volt bent. Persze bekeveredett mindenki, majd úgy éreztem magam mint a kávéházban egy igazi jó bulin. Morris még nem volt bent, felhívott, talán azért hogy indul haza, mert hogy ő ezt nem bírja. Mondtam neki, hogy szó sem lehet róla, kirohantam a bejárathoz, beráncigáltam, a következő pillanatban már a székkel táncolt, Raki a színpadon, Agyi a szokásos "csak a jobb váll" koreográfiával, majd vagy 10en összekapaszkodva ugráltunk mikor megszólalt a "nánánáná-nánánáná, hé-é-éj (nekünk) Tata város" Mintha a gondolatainkban olvasott volna a DJ. Robika mérgelődött, mert egyikünknél sem volt fényképező, és el fogjuk felejteni mekkora buli is volt. Én azért igyekeztem megjegyezni a dolgokat. Így képek híján kénytelen voltam elmesélni itt a blogon :) Zárásig pörögtünk. Tényleg nem hittem volna, hogy ez lesz az amúgy nehezen beindult estéből. Majd Morrisszal haza indultunk, előtte elköszöntünk Robikától, mert ha minden igaz mielőtt visszamegy már nem találkozunk, Petitől nem volt lehetőségem normálisan elköszönni, ezúton üzenem neki (is) hogy vigyázzanak magukra, elég sok időt töltöttem velük míg itthon voltak, hiányozni is fognak rendesen.:) De jöttök Ti még haza, jah..., és várjuk a videót ;) Szöszőtől meg még nem köszönök el, vele még úgyis találkozom, persze csak ha túléli a szigetet. :D

Zárásképpen meg annyit írnék, hogy szombaton Zé-Zaj koncert lesz a Szörfben, remélem senki nem felejti el! :) Jambonak meg hatalmas köszönet ezúton is, hogy idén is rongálhattunk a kertben. Köszönet képen itten is van a Jambo-feszt himnusz:

aug
9

tánci-tánci

| Szerző: Sziszo | 4:41 pm
Ez a video Belgiumban, 2009. március 23-án. reggel 8 órakor az Antwerpeni Központi Pályaudvaron készült... Az utastájékoztató hangosbeszélőn keresztül elkezdték lejátszani Julie Andrews dalát a "Do Ré Mi" (a Muzsika hangja című musicalből). Ahogy a mit sem sejtő utasok meglepődve észrevették, kb. 200 táncos lepte el a váró közepét (kilépve a sorban állók közül, ill. a bejáratokon át). Ezt a csodálatos táncot táncolták el, csak 2 próbával a hátuk mögött. A hatása önmagáért beszél! Talán még van remény és nem annyira elvetemült a világ, az emberek...

júl
31
Imádok aludni, álmodni. Ezen a héten rengeteget aludtam. Délutánonként is. Álmodtam sok baromságot, meg tök jó dolgokat is. Szinte az összes álmomra emlékszem. De olyat mint a legutóbbi éjjel... félelmetes volt. Nem akarom leírni, ha rágondolok most is gombóc lesz a torkomban. Zokogva ugrottam fel, éjjel fél3om volt. Féltem vissza aludni, nehogy folytatódjon. El kéne mesélnem valakinek, (ugye azt szokták mondani, ha elmeséled nem történik meg) de nem akarok senkit megijeszteni. Nem tudom mikor volt utoljára ilyen. Azóta is előttem vannak a képek. Félek. Egy valakinek, de csak egy valakinek muszáj lesz elmesélnem, csak a babona miatt is. Minden esetre nem akarok rém lenni, biztos csak az én hülyeségem, de a kedvemért, nagyon-nagyon-nagyon vigyázzunk most egymásra! (tisztára megkattantam szerintem:S nyugodtan mondjátok, hogy bolond vagyok :S )
júl
30

dél

| Szerző: Sziszo | 12:47 pm
Gulyásleves forró pogácsa. Kávé, cigi, terasz. Agyalás, gondolkodás, töprengés. Macska az ölemben, ülünk az árnyékban. Anya tereget, friss mosott ruha illat. Csend, egykori karácsonyfám elemzése amit elültettünk kint, hogy már a 3. emeletig ér. Elszállt az idő. Újabb gondolat, ismét agyalás, gondolkodás.. Annyira nyugalom van, túlságosan nagy nyugalom :(